2 (50)

A 19. század második felében a budai Sváb-hegy a főváros egyik legkedveltebb kirándulóhelye lett. Az 1870-es évekre egyre inkább igény mutatkozott az addig csak lovaskocsival vagy gyalogosan elérhető környék közlekedésének fejlesztésére és a fővárosi közlekedésbe való bekapcsolására. Budapest 1867-es kiegyezést, majd 1873-as városegyesítését követő fejlődése kedvező környezetet biztosított a közösségi közlekedés megteremtésének, így a Sváb-hegyre felkapaszkodó fogaskerekű vasút megépítésének is. 

A sváb-hegyi vasút egy újonnan alkalmazott technikai megoldás szerint valósult meg, a svájci Vitznau-Rigi és az osztrák Kahlenberg vasút után Európa harmadik hasonló jellegű, személyszállító hegyi vasútjaként készült el. Niklaus Riggenbach 1871-ben szabadalmaztatott találmánya új fejezetet nyitott a hegyi vasutak történetében: a vasút sínpárja között elhelyezett fogasléc segítségével tudott a mozdony közepén lenyúló fogaskerék kapaszkodni, illetve fékezni.

Az 1874-es induláshoz három, 120 lóerős gőzmozdonyt, tíz zöld, nyitott személykocsit és három fedetlen teherkocsit vásároltak. Egy évvel később egy mozdonnyal és két személykocsival egészült ki a járműpark. A gőzmozdonyokat a svájci Winterthurból, a Schweizerische Lokomotivfabriktól, a személy- és a teherkocsikat a Bécs melletti Hernalser Waggonfabriktól szerezték be. A sokszor csak „kávédarálóként” emlegetett mozdonyok mindig a szerelvény lejtő felőli oldalán helyezkedtek el, felfelé tolták, lefelé fékezték az egyébként össze nem kapcsolt személykocsikat. A kocsik tetején a fékezők nyitott ülésen foglaltak helyet, ahonnan az egész pályát jól be lehetett látni.

A jármű galériája