Vasárnapig tartanak a különleges tárlatvezetések a BKV múzeumában
A hétvégén is folytatódnak a rendhagyó tárlatvezetések a BKV Földalatti Vasúti Múzeumában. A társaság az idén is csatlakozott az idegenvezetők világnapja programsorozathoz, az érdeklődők szakértő kalauzolásával, érdekes történetek meghallgatása mellett nézhetik meg a kisföldalattit bemutató állandó kiállítást. A szombaton és vasárnap is 11 órakor kezdődő tárlatvezetésen a normál belépő megváltásával, előzetes regisztráció nélkül lehet részt venni.
Február 21-én, az idegenvezetők világnapján indultak a rendhagyó tárlatvezetések a Deák téri metróaluljáróban található BKV-múzeumban. A program vasárnapig tart, így a hétvégén is várják azokat, akik egy különleges tárlatvezetésen szeretnék megismerni az 1896 óta működő MillFAV, vagyis a kisföldalatti történetét. A múzeum állandó kiállítását igazán autentikus környezetben, egy régi alagútszakaszban alakították ki. A muzeális járművekbe lépve bárki átérezheti a régmúlt korok hangulatát, emellett tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok, tervrajzok, térképek, fotók és modellek segítenek megismerni az európai kontinens első földalattiját, amelyet a világ technikai mérföldköveként tartanak nyilván. A tárlatvezetésekre nem szükséges előzetesen regisztrálni, szombaton és vasárnap is a 11 órás kezdés előtt tíz perccel, 10:50-től várják az érdeklődőket. A 6 évnél fiatalabbaknak és a 70 évnél idősebbeknek a belépés ingyenes.
A tárlatvezetés előtt vagy után a 150 éves Budapest közlekedéstörténetének legfontosabb állomásait felvillantó 150 év – 150 közlekedési esemény című időszaki kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők. A múzeumok éjszakájára megnyílt kiállítás rekord látogatottságot ért el, már több mint 17 ezren látták. A tárlat – a Budapest 150 programsorozat részeként – az 1873 és 2023 közötti legfontosabb és legérdekesebb közlekedési eseményeket eleveníti fel. A generációról generációra fejlődő közösségi közlekedés 150 kiemelt mozzanatát fotók és tárgyi emlékek jelenítik meg. Ikonikus járművek modelljeit, alkatrészeket, viszonylattáblákat, régi jegyeket, jegylyukasztókat lehet megnézni.
A BKV elkötelezett amellett, hogy a közösségi közlekedést a társadalmi felelősségvállaláshoz és a kultúraközvetítéshez kapcsolódó programokon keresztül is népszerűsítse. Ezért mindig szívesen csatlakozik kulturális programokhoz, működik együtt művészeti csoportokkal, színházakkal, alkotóművészekkel.
BKV Zrt.
2024.02.23.