BKV.hu

Rendben elindultak a BKV Zrt. járatai

2012-02-04 09:33:40

Felkészülten várja a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV a havazást, és mindent megtesz azért, hogy a főváros és agglomerációjában a közösségi közlekedés járművei a hideg téli időjárás ellenére is rendben elinduljanak, ettől függetlenül azonban a havazás okozhat nagyobb forgalmi zavarokat.

Rendszeresen ellenőrzik a váltók és a váltófűtés működését, a felsővezeték állapotát, felülvizsgálják a műhelycsarnokok, a szolgálati helyek, a vezetőfülkék, valamint az utasterek fűtőberendezéseit. A buszoknál folyamatosan ellenőrzik a fagyálló- és hűtőfolyadékot, az ablaktörlőket, az akkumulátorokat, víztelenítik a levegős rendszereket, a járművezetőket pedig felkészítették a téli körülmények közötti közlekedés veszélyeire.

Az autóbuszokon és a trolikon télen-nyáron használható gumiabroncsokat használnak, amelyeket a szakemberek rendszeresen cserélnek. A közösségi közlekedési járművek téli felkészítésével egyetemben a zavarelhárító- és szállító járművek téli felkészítése, átállítása is megtörtént, a készletek a folyamatos és biztonságos üzemvitelt ki tudják szolgálni.

Folyamatos az együttműködés a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel, amelynek szóró munkagépei síkosságmentesítik a fő- és a közösségi közlekedési útvonalakat, hidakat, felüljárókat, az egészségügyi intézményekhez vezető utakat és a közösségi közlekedés megállóhelyeit.
Amennyiben az időjárás megkívánja, a metró felszíni részein, a HÉV és a villamosvonalakon hótörő menetek indulnak majd üzemszünetekben.

A felkészülés ellenére az időjárás és a havazás okozhat forgalmi zavarokat, ezért a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. felhívja az utasok figyelmét, hogy utazásukat körültekintően szervezzék meg, és vegyék figyelembe az időjárás okozta késéseket, esetleges járatkimaradásokat is.

A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. mindent megtesz azért, hogy járatai biztonságosak legyenek, a járművek és a járművezetők felkészülten várják a téli, fokozottan balesetveszélyes időszakot, hiszen továbbra is kiemelt cél és feladat az utas- és közlekedésbiztonság fenntartása, a közösségi közlekedés vonzóvá tétele.

2011. február 4.
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.