BKV.hu

Reagálás az ATV műsorára


Tisztelt Szerkesztő Úr!
 
Az ATV Friderikusz c. műsorban november 5-én Reményik Kálmán az aktuális közlekedéspolitikai trendek, illetve a fővárosi közlekedésfejlesztések kapcsán többek között azt is nyilatkozta, hogy a "BKV évtizedek óta pénztemető".
 
Ugyan az üzemeltetői funkcióval rendelkező BKV Zrt. - fővárosi tulajdonú közlekedési társaságként - nem kíván politikai jellegű kijelentést kommentálni, ez utóbbi állítását mégis határozottan visszautasítjuk.
Természetesen minden interjúalanyának joga van a saját véleményét kifejteni, ennek kapcsán viszont megjegyezzük: 2010 októbere óta, a Főváros és a BKV jelenlegi vezetése alatt vált átláthatóbbá a cég működése, és a Kormány, valamint a  Fővárosi Önkormányzat támogatásával sikerült kiszámíthatóbbá tenni a gazdálkodást. A rendkívül költségtakarékos, feszes gazdálkodásunk sikerét az is jelzi, a BKV Zrt. üzemi eredménye az utóbbi években pozitív.  Reményik úr kijelentése tehát megalapozatlan és rendkívül sértő a Budapest Közlekedési Vállalat számára.
 
Kérjük reagálásunk megjelentetését a következő műsorban.
 
Üdvözlettel:
BKV Zrt.