Reagálás a Népszavában megjelent levélre
Tisztelt Fonyódi Ferenc!
A Népszava hasábjain megjelent levele kapcsán szeretnénk hangsúlyozni, hogy dr. Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a munkavégzés, a munkaerő és annak javadalmazása összefüggéseiről, arányairól és természetesen nem a tisztességesen, kis bérért dolgozó szellemi, illetve fizikai állományú dolgozókról beszélt. Nem kívánta megkérdőjelezni a becsületesen dolgozó munkavállalók személyes képességeit, képzettségét, amely mindenkinél elismerést érdemel.
Azonban ahhoz, hogy a megfelelő végzettséggel, nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező menedzserek a BKV állásajánlatát válasszák más cégekkel szemben, versenyképes fizetést kell ajánlanunk.
A BKV-nak minden szinten jó szakemberekre van szüksége, hogy Társaságunk a jövőben az eddiginél sokkal jobban teljesíthessen, a jó szakembert pedig mindenhol meg kell fizetni.
Ugyanakkor határozottan visszautasítja dr. Kocsis István az ön vádaskodását, hiszen éppen azok ellen a szabályok ellen lép fel, amelyek alapján a számára is elfogadhatatlan és irreális végkielégítéseket kifizették a múltban. Amióta Kocsis István a BKV Zrt. vezérigazgatója - minimalizálta a BKV-nál a tanácsadói szerződéseket, megkezdte a botrányos végkielégítések és a társaság számára előnytelen munkaszerződések felgöngyölítését, végkielégítések nélkül menesztette az általa felvett vezetőket és az elődei által kötött munkaszerződések szerint járó pénzt felére alkudta.
Üdvözlettel:
BKV Zrt.