Reagálás a Magyar Nemzet 2009. október 9-ei cikkére
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Magyar Nemzet mai számában megjelent, "Elbocsáthatatlan légió" című cikkükben valótlant állítanak.
Az írásban megjelenttel ellentétben dr. Sziebert György, a BKV jogi igazgatója az október 8-ai felügyelő bizottsági ülés után azt nyilatkozta, hogy Drajkó Imre autóbusz-trolibusz-, Drégeli István villamos-, és Bársony László metró-HÉV-üzemeltetési vezetők feladatait, hatáskörét Társaságunk Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint ügyrendje határozza meg.
Dr. Sziebert György nem tett olyan kijelentést sem, miszerint "munkába járásuk is bizonytalan, mert a BKV Akácfa utcai székházában nincs irodájuk".
Ezzel az állítással úgy tüntetik fel, mintha a BKV álláspontja szerint Drajkó, Drégeli és Bársony urak nem járnának be dolgozni, ami nem igaz. Ha ez így lenne, a BKV Zrt. már rendkívüli felmondással, végkielégítés fizetése nélkül, megszüntette volna a munkaviszonyukat.
A három üzemeltetési vezető szerződését jelenleg vizsgálják, hogy az ügyben felmerült kérdések tisztázódhassanak.
Ezúton kérjük, hogy a fentiek alapján tegyék közzé helyreigazító nyilatkozatukat.
Üdvözlettel:
BKV Zrt.