Koncertek a metróállomásokon a magyar kultúra napján
Minikoncerteket, énekes és táncos előadásokat is láthatnak az utasok a Budapest IX. kerületében található metróállomásokon január 22-én, a magyar kultúra napján. A rendezvény a BKV, a BKK, valamint a Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei együttműködésével jött létre.
Klasszikus- és könnyűzenei koncert, néptánc előadás, artista bemutató – egyebek mellett ezek a programok várják az utasokat a Nagyvárad tér, a Corvin negyed és a Kálvin tér metróállomásokon 2024. január 22-én 16:00 és 20:00 óra között. A BKV az idén is csatlakozik A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozathoz. A Társaság mindig szívesen támogatja a kultúraközvetítő kezdeményezéseket, örömmel biztosít helyet és működik együtt kisebb-nagyobb művészeti csoportokkal, színházakkal, alkotóművészekkel, hogy a Budapesten közlekedők életébe becsempésszen egy kis színt, néhány örömteli percet, jókedvűbbé, gazdagabbá varázsolva ezzel a hétköznapokat
A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik Magyarországon január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát. A BKV már hagyományosan a Ferencvárosi Önkormányzattal és a Budapesti Közlekedési Központtal közösen vesz részt a rendezvénysorozaton, és hívja fel a figyelmet a magyar kultúra értékeire és fontosságára. A metróállomások magyar kultúra napi részletes programja a BKV (20+) Facebook oldalán található.
BKV Zrt.
2024.01.19.
Galériák