BKV.hu

Hazai innovációval és higiéniai bevonattal óvjuk utasaink egészségét

2018-09-04 12:33:55

Sokan egyenlőségjelet tesznek az őszi-téli időszak, valamint az iskolakezdés és a szokásosnak mondható őszi megbetegedések, különösen az influenza közé. Felelős vállalatként a BKV Zrt. arra törekszik, hogy az utazóközönség számára olyan higiéniai környezetet biztosítson, ahol védve vannak a kórokozóktól. Ezt a tendenciát idén is folytatjuk, így a Resysten Hungary Kft.-vel karöltve továbbra is a jól bevált, és a korábbiakban már sikerrel alkalmazott higiéniai bevonattal vigyázunk utasainkra. A mozgólépcsők korlátjai mellett már a felújított szerelvényeken is alkalmazzuk a bevonatrendszert.

 

A technológia sajátossága és hatása abban rejlik, hogy egy úgynevezett fotokatalitikus  – mesterséges fénnyel is működő – védőbevonatot képez a felületen, így mintegy 90 %-kal csökken a szennyezettség, ezzel a kórokozók megjelenésének esélye is. A titán-dioxidot, mint katalizátort felhasználva, a fény segítségével éri el a kívánt védőhatást. A bevonatrendszer molekuláris szinten épül bele a felületekbe, ezáltal akár egy éven keresztül is védőréteget tud képezni a felszínen, ezzel is drasztikusan mérsékelve a mikrobák megjelenését. 

 

Elkötelezettek vagyunk az innovatív technológiák alkalmazásban, így a vírusok és baktériumok elleni harcban, az egészség megőrzésében továbbra is keresni és alkalmazni fogjuk azokat a megoldásokat, amik utasaink javát szolgálják.

 

 

 

 

Gyakran ismételt kérdések:

 

  • Hogyan működik a higiéniai bevonat?

A WhiteTitan™ egy magyar fejlesztésen alapuló fotokatalitikus védőbevonat rendszer. A titán-dioxid-ot, mint katalizátort felhasználva a fény segítségével éri el a kívánt védőhatást. A bevonatrendszer egy egyedülálló fejlesztésünknek köszönhetően molekuláris szinten épül bele a felületekbe, ezáltal akár egy éven keresztül is védőréteget tud képezni a felszínen; hagyományos takarítási eszközökkel nem eltávolítható. E két unikális tulajdonságának köszönhetően az eredmény egy akár egy éven keresztül folyamatosan magas szintű higiénés környezet, amely megóvja a felhasználókat az egészségügyi kockázatoktól.   

  • Milyen anyagokat tartalmaz? 

A bevonat nem tartalmaz biocid anyagokat, titánium-dioxid tartalma biztosítja a higiénikus mikrokörnyezet megteremtését. 

  • Mennyi ideig tart a hatása? 

Felületkezelési megoldásunk tartós (akár egy éves) védelmet nyújt higiénikusan tartva a felületeket, ezzel is megelőzve a mikrobák okozta fertőzéseket, problémákat. 

  • Hogyan marad meg a felületen a bevonat? 

Molekuláris szinten épül be a fogadó közegbe, tartós bevonatot képezve. 

  • Pontosan mi ellen véd? 

Higiénikus környezetet teremt a kezelt felületen, gátolja a biofilmképződést, ezáltal a baktériumok, vírusok és gombák nem képesek megtelepedni és szaporodni.  

  • Lehet érezni vagy látni a bevonatot? 

 A kezelt felületen szabad szemmel nem látható homogén réteg keletkezik, mely színtelen, szagtalan, a felület tulajdonságát nem változtatja meg.  

  • Miben különbözik a vegyszeres tisztítástól a bevonat alkalmazása? 

A biocid vegyszerekkel ellentétben a bevonat kizárólag természetes anyagokat tartalmaz. Az általános takarításnál használt vegyszerek hatása jellemzően csak addig tart, amíg a következő érintéssel rá nem kerül a kórokozó. Ezzel szemben a bevonattal kezelt felületen olyan mikrokörnyezet alakul ki, mely alkalmatlan az újonnan rákerülő kórokozó megtelepedésére. Hatása tartós és folytonos. 

  • Milyen előnyökkel jár a bevonat alkalmazása az utasok számára? 

Higiénikusabb, ezáltal biztonságosabb környezetben utazhatnak, ezzel nagymértékben csökkentve az egészségügyi kockázatokat. 

  • Szagtalanít és fertőtlenít a bevonat? 

A bevonat higiénkus környezetet teremt és légtisztító hatással bír. 

  • Miért pont erre költ a BKV? 

Csak Budapesten évente átlagosan 1 milliárd utas veszi igénybe a tömegközlekedési eszközöket. A legnagyobb gondosság mellett is előfordulnak kórokozók a felületeken. A BKV kiemelten fontosnak tartja Utasai és Kollégái egészségének védelmét, ezért olyan megoldást keresett, mellyel a fertőzések kockázata minimálisra csökkenthető és tartós védelmet biztosít. 

  • Milyen engedélyek kellenek a bevonat használatához?

A bevonat csak természetes anyagokat tartalmaz, hatóanyaga nem biocid, használata nem engedélyhez kötött.

  • A bevonat használatával nem kell takarítani a kocsikat? 

Komoly feladatot jelent a napi rendszerességgel végzett fertőtlenítési és tisztítási protokoll végrehajtása, amelynek eredményeképpen különböző biocid szerekkel rövidtávon jó eredményeket lehet elérni a ma létező megoldásokkal. A Resysten megoldása ezek mellett kínál olyan homogén, beépülő bevonatot, mely garantált biztonságot jelent a kórokozókkal szemben. A bevonat a vegyszeres takarítást nem helyettesíti, kiegészítő megoldást jelent a hosszútávó higiénia megteremtéséhez. 

  • Válthat-e ki allergiás reakciót az utasokból a bevonat? 

A bevonattal kezelt felületek semmilyen veszélyt nem jelentenek az utasok számára, sem irritáló, sem allergizáló anyagot nem tartalmaz. 

  • Szoptató anyukákra, babákra nézve milyen veszélyt rejt a bevonat? 

Semmilyen veszélyt nem jelent a bevonat, érintéskor nem kerül a bőrre, a felületbe molekuláris szinten épül be, hagyományos eszközökkel nem távolítható el, nem törölhető le. 

  • Bejuthat-e a szervezetbe a bevonat? Ha igen, az milyen kockázatokat rejt? 

A bevonat a felületbe épül be, környezetbarát, természetes anyagokat tartalmaz. Nem jut be az emberi szervezetbe, a felületről nem jut át sem a bőrbe, sem a légzőszervekbe. Semmilyen kockázatot nem jelent az alkalmazása. 

  • A bevonat a felületet érő fény energiájának segítségével fejti ki a hatását. Mi történik üzemszünetben, amikor nincs (kellő mennyiségű)fény a szerelvényeken? 

A bevonat működéséhez minimális fény megléte is elégséges, azonban ebben az időszakban sem marad védelem nélkül a felület. Üzemszünetben a szerelvények rendszeres fertőtlenítő takarítása is zajlik, így üzemkezdéskor eleve kórokozómentes felületekkel indul a szerelvény. Fény jelenlétében azonnal beindul a hatásmechanizmus is.

 

További információt a www.resysten.hu/bkv oldalon olvashatnak.