Felújítjuk a Baross utcát Rákosmentén
A XVII. kerületi Baross utcát két ütemben újítja fel a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a BKK, melynek során a Szabadság utca és a Bocskai utca között 1600 méter hosszban 11.500 m2 felületű új útburkolat épül. A felújítás első üteme idején, 2014. szeptember 3-ától (szerda) az első járat indulásától várhatóan szeptember 8-án (hétfő) az első járat indulásáig terelt útvonalon közlekedik a 98-as, a 98E, a 198-as és a 980-as busz, mert a Baross utcát a Melczer utca és a Bocskai utca között lezárjuk. A második ütemben (szeptember 10. és 14. között) várható forgalmi változásokról a későbbiekben tájékoztatunk mindenkit. A felújítás összköltsége nettó 66 millió forint.
Két ütemben megújul a Baross utca
A Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a BKK nettó 66 millió forintból valósítja meg a Baross utcai fejlesztést. A munkák a burkolatmarást, az egyrétegű aszfaltozást (azaz a kopóréteg cseréjét), a lokális szegélyjavításokat, a sérült szerelvények cseréjét és a burkolati jelek újrafestését tartalmazzák.
A felújítást az alábbi két ütemben végezzük:
- szeptember 3-ától (szerdától) szeptember 7-éig (vasárnapig) a Melczer utca és a Bocskai utca között;
- szeptember 10-étől (szerdától) szeptember 14-éig (vasárnapig) a Melczer utca és a Szabadság utca között.
Forgalmi változások
A felújítás első üteme idején – 2014. szeptember 3-ától (szerdán) az első járat indulásától várhatóan szeptember 8-áig (hétfő) az első járat indulásáig terelt útvonalon közlekedik a 98-as, a 98E, a 198-as és a 980-as busz, mert a Baross utcát a Melczer utca és a Bocskai utca között lezárjuk.
A lezárás idején az autóbuszok a Bélatelepi út felé a Baross utca–Melczer utca–Lőrinci út–Bélatelepi út terelést követően a menetrend szerinti útvonalon haladnak. A Melczer utca, a Vörösmarty utca, a Rákóczi Ferenc utca, a Bocskai István utca, az Orgoványi utca, a Bélatelepi út és a Lőrinci út megálló kimarad.
A buszok az alábbi ideiglenes megállókban állnak meg:
- Melczer utca: ideiglenes megállóhelyen, a Baross utcában a Meltzer utca kereszteződése előtt;
- Vörösmarty utca: ideiglenes megállóhelyen, a Lőrinci úton a Vörösmarty utca kereszteződése után;
- Rákóczi Ferenc utca: ideiglenes megállóhelyen, a Lőrinci úton a Rákóczi utca kereszteződése előtt;
- Bocskai István utca: ideiglenes megállóhelyen, a Lőrinci úton a Bocskai utca kereszteződése előtt;
- Orgoványi utca: ideiglenes megállóhelyen, a Lőrinci úton az Orgoványi utca kereszteződése után;
- Bélatelepi út/Lőrinci út: ideiglenes megállóhelyen, a Bélatelepi úton a Lőrinci út kereszteződése után.
A lezárás idején az autóbuszok a Rákoshegy vasútállomás és Rákoskeresztúr városközpont felé a Bélatelepi út–Lőrinci út–Melczer utca–Baross utca út terelést követően a menetrend szerinti útvonalon haladnak. A Baross utca, az Orgoványi utca, a Bocskai István utca, a Rákóczi Ferenc utca és a Vörösmarty utca megálló kimarad.
A buszok az alábbi ideiglenes megállókban állnak meg:
- Orgoványi utca: ideiglenes megállóhelyen, a Lőrinci úton az Orgoványi utca kereszteződése után;
- Bocskai István utca: ideiglenes megállóhelyen, a Lőrinci úton a Bocskai utca kereszteződése után;
- Rákóczi Ferenc utca: ideiglenes megállóhelyen, a Lőrinci úton a Rákóczi utca kereszteződése előtt;
- Vörösmarty utca: ideiglenes megállóhelyen, a Lőrinci úton a Vörösmarty utca kereszteződése után;
- Melczer utca: a 168E autóbusz megállóhelyén.
A felújítás második üteme idején várható forgalmi változásokról a későbbiekben tájékoztatunk mindenkit.
Közlekedési változásokról percről percre – már mobilalkalmazáson is!
A közösségi közlekedési változásokról, folyamatosan frissülő naprakész információk a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen találhatók, mobiltelefonról pedig a BKK Info alkalmazáson keresztül érhető el a Budapesti Közlekedési Központ szolgáltatása. A járatfigyelő funkcióra feliratkozva a felhasználó által tetszőlegesen kiválasztott járattal vagy járatokkal kapcsolatos valamennyi információt azonnal eljuttatjuk e-mailben is. Így indulás előtt tájékozódni lehet a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.
Budapest, 2014. szeptember 2.
Budapesti Közlekedési Központ