Évfordulók
2025
|
január 14. |
55 éve, 1970-ben adták át az Óbudai autóbuszgarázst |
|
március 1. |
110 éve, 1915-ben indult el az autóbusz-közlekedés Budapesten (az Aréna út és a Vilmos császár út, azaz a mai Dózsa György út és Bajcsy-Zsilinszky út között) |
|
március 2. |
155 éve, 1870-ben adták át a Széchenyi Ödön kezdeményezésére megépített Budai Hegypályát, azaz a Budavári Siklót |
|
április 2. |
55 éve, 1970-ben vehette birtokba az utazóközönség a kelet-nyugati, vagyis a 2-es metró első szakaszát a Deák tér és a Fehér út, azaz az Örs vezér tere között |
|
április |
110 éve, 1915-ben, az első világháború idején nyílt meg a kalauzi pálya a nők előtt is. A frontokon harcoló férfiak munkáját a járműveken is nők vették át, akik először a földalattin, majd a villamosokon teljesítettek szolgálatot. |
|
május 15. |
135 éve, 1890-ben nyílt meg a fogaskerekű vasút Széchenyi-hegyig meghosszabbított szakasza |
| július 16. |
205 éve, 1820-ban Bernhard Antal Carolina nevű gőzhajójával elindult az első menetrendszerű, dunai átkelő hajójárat Pest és Buda között |
| augusztus 20. |
55 éve, 1970-ben adták át a Zugligetből a János-hegyre felvezető libegőt |
| október 20. |
125 éve, 1900-ban a pesti Duna-parton – a korzó meghagyása érdekében az alsó rakpart fölött – elkészült, vasszerkezetű viadukton elindulhatott a 2-es villamos, amelyet napjainkban a világ legszebb villamosvonalai között tartanak számon. |
| október 28. |
50 éve, 1975-ben megnyílt a BKV Földalatti Vasúti Múzeuma a Deák téren, a millenniumi földalatti vasút egykori alagútszakaszában |
| november |
115 éve, 1910-ben kezdtek alkalmazni a számozást a fővárosi villamosoknál a korábbi színtárcsás viszonylatjelzés helyett |
| november 5. |
65 éve, állt forgalomba Budapesten az első csuklós autóbusz, amely a FAÜ saját tervezésében és kivitelezésében, egy Ikarus 60-as és egy MÁVAG Tr5-ös modell összeépítésével készült |
| november 7. |
75 éve, 1950-ben készültek el az Árpád híd (akkori nevén Sztálin híd) |
| november 25. |
95 éve, 1930-ban készült el a Szent Domonkos (a későbbi Récsei) autóbuszgarázs, a főváros első, eredetileg is erre a célra készült autóbusz-telephelye, amely 70 évig szolgálta ki Budapest közlekedését |
| december 15. |
50 éve, 1975-ben adták át a Cinkota autóbuszgarázst |
| december 15. |
35 éve, 1990-ben készült el az észak-déli (3-as) metró utolsó szakasza az Árpád híd és Újpest központ között. A Kőbánya-Kispest és Újpest Központ közötti teljes vonal 17,4 kilométerre és 20 állomásra egészült ki. |
Néhány különleges, illetve ikonikus járműtípus indulása Budapesten:
| 70 éve, | (1955-64): a „Farosként” emlegetett Ikarus 66-os farmotorosok |
| 50 éve, | (1975-1995): Ikarus 260T és 280T |
| 50 éve, | (1975-2012): ZIU-9 |
| 40 éve, | (1985-2022): Ikarus 415 |
| 20 éve, | (2005-): az első alacsonypadlós, akkumulátoruk segítségével már önjáró üzemmódra is képes Ganz Solaris Trollino |
| 10 éve (2015-) | Solaris-Škoda Trollino |
| 10 éve (2015-) | CAF Urbos 3 |
2026
|
január 12. |
130 éve, 1896-ban nyitotta meg első vonalát a Budapest–Újpest–Rákospalotai Villamos Közúti Vasút (BURV, vagy közismert nevén „búrvasút”), ezt követően készült vasút üzemi igényeit kiszolgáló telephely, a mai Angyalföld kocsiszín területén. |
|
április 3. |
150 éve, 1876-ban adták át a Margit hidat, a Lánchíd után másodikként megépült állandó dunai kőhidat Budapesten. Három évvel később a hídon áthaladó lóvasúttal létrejött Buda és Pest között a közúti vasúti összeköttetés. |
|
április 29. |
75 éve, 1951-ben adták át a Boráros térről induló csepeli HÉV vonalát, amelyet közel ötven évig a BKV üzemeltetett. |
|
április 30. |
55 éve, 1970-ben vehette birtokba az utazóközönség a kelet-nyugati, vagyis a 2-es metró első szakaszát a Deák tér és a Fehér út, azaz az Örs vezér tere között |
|
május 2. |
130 éve, 1896-ben adták át a millenniumi földalattit, a kontinens első földalatti vasútját, a már eleve villamos üzeműre tervezett felszín alatti villamos vasutat (május 8-án a millenniumi ünnepségekre látogató uralkodó, Ferenc József is utazott a különleges közlekedési eszközön, amely ezt követően a Ferenc József Földalatti Villamos Vasút nevet vette fel). |
|
június 4. |
40 éve, 1986-ban vehette birtokba az utazóközönség a – második világháborúban súlyosan megrongálódott Budai Hegypálya egykori helyén és régi megjelenéséhez igazodva – teljesen újjáépült, villamosított Budavári Siklót. |
| június 1. |
20 éve, 2006-ban helyezték forgalomba a 4-es és 6-os viszonylaton, Európa egyik legforgalmasabb villamosvonalán az első Siemens Combino Supra villamosokat. |
| július 30. |
160 éve, 1866-ban nyitották meg a főváros első közúti vasútvonalát, az első lóvasúti vonalat a Széna tér (a mai Kálvin tér) és Újpest között. |
| augusztus 20. |
150 éve, 1876-ban adták a Sugárutat, amely 1885-ben – a létrejöttében szerepet vállaló miniszterelnök után – az Andrássy út nevet kapta. |
| augusztus 31. |
130 éve, 1896-ban adták át a Margit hídtól a Boráros térig vezető Nagykörút teljes hosszát. |
| szeptember 15. |
130 éve, 1896-ban helyezték üzembe az eredetileg lóvasúti kocsik számára készült Szépilona kocsiszín területén a villamosremízt. |
| október 4. |
130 éve, 1896-ban adták a Ferencz József (ma Szabadság) hidat, amelyen két évvel később a villamosközlekedés is elindult. |
| október |
80 éve, 1946-ban először alkalmaztak női járművezetőket a BSzKRt-nál, elsőként a villamosokon. |
| október 31. |
135 éve, 1891-ben helyezte üzembe a Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) a |
| november 9. |
85 éve, 1941-ben tértek át – a júliusi országos változást követően – a fővárosban is a jobboldali közlekedésre. |
| december 30. |
45 éve, 1981-ben adták át a 3-as metró második, Deák tér és Lehel (akkor Élmunkás) tér közötti szakaszát. |
| december 31. |
50 éve, 1976-ban adták át a 3-as metró első, Deák tér és Nagyvárad tér közötti szakaszát. |
Néhány különleges, illetve ikonikus járműtípus indulása Budapesten:
| 25 éve, | 2001-ben érkeztek Budapestre a hannoveri tömegközlekedési vállalattól az első TW 6000-esek. |
| 55 éve, | 1971-ben jelent meg a BKV-nál az Ikarus legendás – a világ legnagyobb darabszámban gyártott – 200-as buszcsaládja. A 260-asokból és csuklós párjából, a 280-asokból több mint négyezret szerzett be a főváros. |
| 60 éve, | 1966-ban állították forgalomba az első szovjet gyártmányú ZIU-5 típusú trolibuszokat Budapesten. |
| 65 éve, | 1961-ben jelent meg az első csuklós villamos a fővárosban, a Fővárosi Villamosvasút (FVV) saját tervezésű, Füzesi Főműhelyében készült „házi csuklós” villamosa, a „Bengáli” prototípusa. |
| 65 éve, | 1961-ben elindultak az első, kifejezetten turisztikai célú autóbuszok, az Ikarus 630 városnéző- és a Margit-szigeten járó Nysa mikrobuszok. |
| 75 éve (2015-) | 1951-ben elkészül az Ikarus gyár első autóbusza a főváros számára, a köznyelvben „Nejlonnak” is nevezett Ikarus 30-as típus. |
Magyar
English