BKV.hu

Az idei nosztalgiaszezon slágere a felújított 1531-es villamos lesz

2024-04-08 15:22:00

Újabb járművel bővül a BKV nosztalgia flottája. A 1531 pályaszámú villamos motorkocsi 1941-ben készült és 1984-ig közlekedett, megfordult a 44-es, a 65-ös, a 67-es és az 51-es vonalon is. A felújított jármű jelenleg a vasúti hatóság által előírt próbafutásokat végzi. A sikeres hatósági vizsga után a villamos a BKV nosztalgia járműflotta tagjaként a meghirdetett meneteken utasforgalomban is részt vehet majd.

Az F1A típusú villamosokat az 1940-es évek elején kezdték gyártani. A háború alatt a gumihiány miatt az autóbuszok nagy része nem közlekedett, így a villamosvasút utasforgalma megemelkedett. Ezért a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság (BSzKRt) új villamos motorkocsikat kezdett gyártani. A motorkocsik gyártásába BSzKRt Kelenföldi főműhelye mellett bevonták az autóbuszok kiesése miatt munka nélkül maradt Miskolci úti főműhelyt is. 1944-ig 40 acélvázas 1500-as készült el.

A 1531-es homlokfala 1976-ban módosult, emellett zárt peront, vezetőülést, ollós áramszedőt, irányjelzőket és távműködtetésű ajtókat kapott. Az UV kocsikról lekerült csatlás segítségével a pótkocsi ajtóműködése is távvezérelhető lett.  1984-es selejtezése után Szegedre került műhelykocsinak, ahol SZ 6-os számon tanulójáratként működött. 

A BKV 2018-ban szimbolikus áron visszavásárolta a Szegedi Közlekedési Társaságtól a járművet azért, hogy nosztalgia célokra felújítsa. A rekonstrukciót 2021 októberében kezdte meg a BKV Vasúti Járműjavító Kft. A felújításkor arra törekedtek a szakemberek, hogy az utolsó forgalmi állapotot érjék el. Ehhez – egyebek mellett – visszaalakították az eredeti szekrényvázat, a lehúzható utastéri ablakokat az eredeti állapotnak megfelelően egyedileg újra gyártatták, az utasteret pedig az akkori kornak megfelelően átalakították. A motorkocsi felújítása 2023 végén fejeződött be.

Az 1531-es jelenleg a vasúti hatóság által előírt próbafutásokat végzi üzemszünetben, szerte a városban, de leggyakrabban az 1-es villamos vonalán. A sikeres hatósági vizsga után a villamos várhatóan még az idei, májustól októberig tartó szezonban debütál a BKV nosztalgia járműflottájában. 

BKV Zrt.
2024. április 08. 


A cikk galériája