A Hungária kocsiszín története
120 éve indult meg a villamos közlekedés Budapesten, 1887. november 24-én a Nagykörúton. Az első kocsiszín a Nyugati pályaudvaron volt, itt tárolták az üzemidőn kívüli járműveket. Ebben az időben a villamosok alsó áramszedővel közlekedtek 1000 mm-es nyomtávon. Az első normál nyomtávú (1435 mm) felsővezetékes vonal a mai Baross utcánál futott 1889-ben. A Budapesti Villamos Városi Vasút Rt. (BVVV) a Baross kocsiszín 1888-as megnyitása után 1912-ben a mai Sport ás Törökbecse utca sarkánál megépítette a Hungária kocsiszínt. Ekkor számos konkurens villamos vasúti társaság működött Budapest területén. Amikor a jól ismert nevű BSZKRT, a "beszkárt" megkezdte tevékenységét 1923-ban - ezáltal kerültek közösségi kezelésbe a vállalatok - 17 kocsiszín működött. Azóta számos kocsiszín bezárt, más funkciókban él tovább elődeink nagyszerű építészete: például a Kispest és az Újpest kocsiszínek épülete részben fennmaradt, ma élelmiszer áruházak működnek területükön.
A Hungária kocsiszínt természetesen üzemének 95 éve alatt többször felújították, meghatározó volt ezen időszak alatt az, hogy a közismert UV villamosok is itt üzemeltek, és az úgynevezett csatolt Ganz-csuklós villamosok is 1978-tól 2007 tavaszáig innen kerültek forgalomba adásra. Ennek előzményeként 1971-töl 1976-ig kiépítették a szalagszerviz-rendszert, amely korszerűnek számított akkoriban.
A kocsiszín életében a legfontosabb év a 2006-os volt: több éves előkészítés után a Combino villamosok beszerzésével párhuzamosan szinte az egész kocsiszín megújult. Átépítették a szerelőcsarnokokat, a szükséges technológia berendezések beszerelésre kerültek az új homokszóró-feltöltőtől kezdve (a homokszórás a csúszás időszakokban Szükséges a kerék-sín súrlódás növelése érdekében) a kerékesztergáig (a megkopott profilú kerékabroncsok szabályozásra szolgál, szerencsére a Combinóknál ritkán kell használni, mivel a kerekek kopása rendkívül kedvező, azaz kismértékű), átépítették a vágányhálózatot és a felsővezeték-rendszert.
Különleges az a beépített emelőberendezés, amely a teljes villamost, az 54 méteres egységet egyben meg tudja emelni. Természetesen a szükséges mértékig az épületek is megújultak. A járművekhez az eddig használt szerelőaknákat olyan megoldással egészítették ki, amely által a járművek teteje is vizsgálható: a tetőpódiumok biztosítják a Siemens Combinók tetején elhelyezett berendezések (vezérlés, akkumulátorok, inverterek, segédüzem) hozzáférhetőségét. Mindezek költsége körülbelül kettő villamos kocsi árával összemérhető: ez egy kedvező arányszámnak tekinthető, európai összeállításban is megállja helyét, mivel a villamosok egy korszerű telephelyről üzemeltethetők az elkövetkezendő évtizedekben.
Jelenleg kilenc villamos kocsiszínben (Kelenföld, Budafok, Szépilona, Baross, Angyalföld, Zugló, Száva, Ferencváros, Hungária), és a fogaskerekű Szilágyi Erzsébet fasori telephelyén tárolja a társaságunk az összesen 654 villamosát, és 14 fogaskerekű járművét. Jelenleg a Ganz-csuklós típusból 120 db, a Hungaroplan típusból egy, a Combinóból 40 db, a TW 6000-es hannoveri villamosokból 76 db, a Tatra T5C5 típusból 240 db és a T5C5K-ból 80 db, összesen 320 db szerelvény van forgalomban. Az UV motorkocsikból 45 db és pótkocsijából 22 db, összesen 67 db szerelvény szállítja az utasokat. A járművek felújítása a BKV VJSZ Kft.-nél történik a Fehér úti telephelyen.
A Hungária kocsiszínben 40 Combino villamos tárolása, javítása és karbantartása, illetve forgalomba adása történik a 4-es és a 6-os villamos vonalakra. Más járműtípus a Hungária kocsiszínben 2007. őszén már csak tárolási céllal jelenik meg: a Ganzcsuklósok egy-egy példánya található itt átmenetileg.