A BKV visszautasítja a napiaszonline-on, valamint más médiumban is megjelent hírt
A BKV határozottan visszautasítja és inkorrektnek tartja azt a napiaszonline-on és más médiumban is megjelent hírt, mely koncepciós megfélemlítést emleget egyes érdekvédelmi vezetők által tett felelőtlen és átgondolatlan kijelentések kapcsán.
A BKV megerősíti, hogy mindenben törvényesen jár el, ezért nyilvánvaló, hogy az ezt megkérdőjelező kijelentések hátterét és vélt valóságtartalmát vizsgálja. Ezért is adott lehetőséget a BKV vezetése az ügyben érintett szakszervezeti vezetőnek a bizonyítékai feltárására. A szakszervezeti vezető azonban - bár a médiában cége jó hírének megsértésével, valamint vezetői, munkatársai rágalmazásával nem törődve felelőtlen állításokat tett - a meghallgatáson nem tudta bizonyítani állításai jogosságát, hanem haladékot kért azok bemutatására.
A BKV vezetésének eltökélt szándéka, hogy pontot tegyen az ügy végére és a jövő héten - minden részlet tisztázását követően - lezárja ezt a munkahelyi légkört is rendkívül mérgező ügyet.
A helyzet összefüggésbe hozása a béremeléssel és az utasok érdekeivel csupán hisztériakeltés céljából lehetséges, amit a BKV szintén visszautasít.
A BKV vezetése ismételten felszólítja a rémhíreket keltő egyes érdekvédelmi vezetőket, hogy hagyjanak fel a rágalmazással, a tisztességtelen manipulációval és a Társaságuk - mely az ő kenyéradó gazdájuk is - negatív színben történő feltüntetésével.
BKV Zrt.