A BKV is védekezik a hőség ellen
A BKV Zrt. továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy utasaink és dolgozóink számára egyaránt elviselhetőbbé tegyük az utazást, a munkába jutást és a munkavégzést a nagy hőségben is.
Klimatizált járműveinken a légkondicionáló berendezést utasítás szerint működtetjük a megfelelő hőmérsékleti határ elérésekor. A többi járaton megoldást jelent az ablaknyitás: a menetszél a folyamatos légcserével ugyanis nagymértékben enyhítheti a kánikula kellemetlen hatásait.
Kánikula idején a napi hőmérséklet-ingadozások miatt megszaporodhatnak a sínkivetődések. Ezek megelőzésére az időjárás-előrejelzés alapján operatívan szervezzük a vágányok hűtését is. Általában a BKV Zrt. saját locsolóautóival, saját kapacitásból, ütemterv szerint dolgoznak a szakembereink. Extrém meleg időjárás esetén, az adott helyzettől függően igénybe vesszük az FKF Zrt. járműveit is.
Járművezetőink, dolgozóink részére megfelelő mennyiségű, sőt többlet védőitalt biztosítunk, a nyári időszakban pedig a formaruhát hordó munkavállalók könnyítést kapnak, így például rövidnadrág viselését engedélyezzük számukra, és nyakkendőt sem kell kötniük. További könnyítés, hogy – elsősorban járművezetők esetében – a nagyobb végállomásokon kérésre leváltó munkatársat biztosítunk. Ezen intézkedéseket Bolla Tibor vezérigazgató a mai nappal elrendelte.
Az utazóközönség komfortérzetének növelése továbbra is kiemelt célunk a szolgáltatás nyújtásakor!
2014. június 10.