A BKV a kultúra szolgálatában – Irodalom Éjszakája 2021.
A BKV Akácfa utcai székházának – a kívülállók számára ritkán látható – Egri termében az Irodalom Éjszakáján, június 23-án, 24-én, és 25-én este 19:00 és 23:00 óra között várjuk a látogatókat. E három estén 24 ország 25 szerzőjének művéből az Orlai Produkció, a Gólem Színház és az Egyéjszakás Kaland (alkalmi formáció) színészei olvasnak fel részleteket az érdeklődőknek.
A felolvasásokra 19:00 és 23:00 óra között félóránként kerül sor, az első estén, 23-án az előadást jeltolmács közvetíti a siketek és nagyothallók számára.
Június 23. ÉSZTORSZÁG – Maarja Kangro: Atroposz Opel Merivája – felolvas: Gombó Viola Lotti
Június 24. LENGYELORSZÁG – Andrzej Stasiuk: Hogyan lettem író? (Kísérlet szellemi önéletírásra) – felolvas: Bán Bálint
Június 25. PORTUGÁLIA – Gonçalo M. Tavares: Tanuljunk meg imádkozni a technika korában – felolvas: Zsótér Sándor
Az Irodalom Éjszakája világirodalmi sorozat 2016-ban indult útjára Magyarországon. Célja, hogy a különböző nemzetek irodalmi műveit hallgatva, a felolvasás nyújtotta élményen túl olyan ritkán látogatható, különleges helyszíneket is bemutasson a közönségnek, amelyek láttán nem feltétlen az irodalom jut eszébe az embernek. Az idei három napos eseménynek – amely Erzsébetváros Önkormányzata és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. támogatásával valósulhat meg – Budapesten a VII. kerület ad otthont.
Társaságunk közlekedési szolgáltató szerepén túl mindenkor szívesen vállal kultúraközvetítő szerepet is, legyen szó metrókoncertekről, vagy villamosszínházról, táncbemutatóról, vagy a magyar- és külföldi irodalmi alkotások sokféle módon történő népszerűsítéséről. Így bizonyára nem lepi meg a fővárosban élőket és az idelátogatókat, hogy hogy örömmel látjuk vendégül a tavalyi online változat után újra élőben jelentkező Irodalom Éjszakája közönségét.
Látogassanak el hozzánk, jöjjenek, hallgassák meg a neves színészeket, akik segítenek bepillantani Észtország, Lengyelország és Portugália irodalmába!
További információ a rendezvényről: www.irodalomejszakaja.hu
Budapest, 2021.június 23.
BKV Zrt.