BKV.hu

A biztonságé az elsőbbség – BKV A Közlekedési Kultúra Napján

Május 11-e, A Közlekedési Kultúra Napja, immár hetedik éve a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek és a közlekedésben dolgozók ünnepnapja. A főváros közlekedésének kiemelt résztvevőjeként, az ország egyik legjelentősebb közlekedési szolgáltatójaként a BKV is évről évre csatlakozik a rendezvényhez.

Munkatársaink azért dolgoznak az év 365 napján, hogy az utakon, síneken gördülő több száz autó- és trolibusz, villamosok, metrók, vagy éppen Társaságunk dunai hajói és a Libegő a forgalom- és utasbiztonság kívánalmainak maximálisan eleget téve szállítsák utasaikat. A biztonságos közlekedés a BKV számra mindennapi kötelesség és feladat, de közös érdek mindannyiunk számára gyalogosként, kerékpárosként, autósként is.

Hitvallásunk szerint Társaságunk közszolgáltatást végző vállalatként elkötelezett abban, hogy üzemeltetői tevékenységét munkatársaira, környezetére és a társadalomra figyelemmel végezze. Eszerint a hitvallás szerint nemcsak az üzemeltetés közben tartjuk szem előtt a biztonságos és kulturált közlekedést, hanem azt a közösségi közlekedéssel együtt népszerűsíteni is igyekszünk a rendelkezésünkre álló eszközökkel.

A Közlekedési Kultúra Napja programsorozat-hoz csatlakozva minden évben jó alkalmunk nyílik a szélesebb körű ismeretterjesztésre. Az idei országos programok között a BKV Forgalombiztonsági és Felügyeleti Szakszolgálata és a Széchenyi István Egyetem együttműködésének köszönhetően lesz látható „A közösségi közlekedésben is a biztonságé az elsőbbség” című előadás, mely a fenti linken érhető el a többi, közel száz program mellett.

A népszerű BKV-s nyílt napok pótlásaként és a Millenniumi Földalatti Vasút 125 éves „születésnapjára” a kisföldalatti telephelyén készült virtuális-telephely látogatás is a programsorozat részét képezi.

Szerencsés egybeesés, hogy a járványügyi korlátozások enyhítésének részeként május 11-én meg tudjuk nyitni szentendrei és Deák téri múzeumainkat. A budapesti közösségi közlekedés története, a BKV története a közlekedés kultúrájának része. Múzeumaink tárgyi gyűjteménye egyedülálló képét adja ennek a  kultúrának. Szentendrén megújult tárlattal várjuk az érdeklődőket, a Deák téren pedig autentikus helyszínen lehet emlékezni a Millenniumi Földalatti 125. évfordulójára. A múzeumaink újranyitásával kapcsolatos részleteket korábbi közleményünkben olvashatják.

A biztonságos közlekedés és közlekedési kultúránk ápolása közös ügyünk!

 

További BKV-s tartalmak a közlekedési kultúra jegyében:

Honlap: https://www.bkv.hu/

YouTube: https://www.youtube.com/c/BKVZrt_official

Facebook: https://www.facebook.com/bkvzrt1/

Instagram: https://www.instagram.com/bkvzrt_official/

 

BKV Zrt.