110 éves villamos kocsiszínbe várja az érdeklődőket a BKV idei első nyílt napjára
Április 20-án a Száva kocsiszín megnyitja kapuit, hogy a nagyközönség 10 év után újra bepillanthasson a telephely mozgalmas életébe. Forgalmi- és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás, szakmai érdekességek várnak minden korosztályt az egész napos, ingyenes rendezvényen. Ezzel a programmal indul a BKV 2024-es nyílt nap sorozata.
A villamos közlekedés fejlődését követve 24 villamos kocsiszín épült Budapesten a 19. század végén és a 20. század elején. Mára, a fogaskerekű telephelyét is beleszámolva, összesen tíz remíz működik. Ezek közé tartozik a Kőbánya és Kispest határán álló Száva kocsiszín, ahol jelenleg a fővárosi villamosflotta legfiatalabbjának számító CAF villamosokat és a TW 6000-es, népszerű nevén Hannoveri villamosokat tárolják, és javítják.
A nyílt napon a látogatók a telephelyről üzemeltetett két járműtípus mellett közelebbről megtekinthetik a forgalomból jól ismert KCSV és T5C5 (Tátra) villamosokat, valamint a nosztalgiaflotta 611-es egyedi darabját és az ikonikus UV villamost. Különleges bemutatóval is készülnek a kocsiszín dolgozói, daruval a levegőbe emelnek egy Tátra villamost.
A telephely élete és az ott folyó szakmai munka iránt mélyebben érdeklődőket két vezettet túra is várja: a járműszerelő csarnokban egy CAF és egy Hannoveri járművet felülről, egy Hannoverit pedig a szerelőaknából alulnézetből is meg lehet tekinteni, a villamosok felsővezetékének áramellátásáért felelős áramátalakítóban pedig annak főbb egységeit és működésének technikai részleteit lehet megnézni.
Akiket inkább a villamosvezetés vonz, a nyílt napon részt vehetnek a Tátra szimulátor bemutatóján, és korlátozott számban kipróbálhatják a szimulátort. A túravezetésekre és a szimulátorbemutatóra előzetesen regisztrálni kell, a regisztrációs linkek a program előtti napokban lesznek elérhetők a BKV honlapján.
A kisebbeket a duplacsuklós Játszóbusz várja, valamint a Muki teherszállító mozdony, amelyen a telephelyen belül lehet utazni. A gyűjtőknek lehetősége lesz BKV-s relikviák és ajándéktárgyak vásárlására is.
A rendezvény napján a Határ út és a Száva kocsiszín között R42-50-es számmal, normál díjszabással igénybe vehető Tátra és MUV villamosok szállítják a látogatókat. A járatok a Határ útról (42-es oldal) a rendezvény időtartama alatt minden óra 00 és 30 perckor, a kocsiszínből pedig minden óra 27 és 57 perckor indulnak. A járat útvonala: Száva kocsiszín - Határ út M – 42-es vonal – Tulipán u. – Hofherr Albert u. – Villanytelep – 50-es vonal – Határ út M – Száva kocsiszín.
Időpont: 2024. április 20. 10:00 – 16:00
Helyszín: Száva kocsiszín – 1091 Budapest, Üllői út 197.
A BKV Zrt. a programváltoztatás jogát fenntartja.
2024. április 16.
BKV Zrt.