Havas szánjáról átszáll a BKV-ra a Mikulás
Amerre jár, reggelig a villamos megtelik: megtölti a télapó, ha üresen látja
Ebben az évben Mikulásvillamossal kívánjuk meglepni legifjabb utasainkat. A feldíszített jármű egy hétig jár majd a 2A vonalán, a pesti rakparton. S bár rengeteg teendője miatt el van havazva, azért az igazi Mikulás időt szakított arra is, hogy első útján a villamost és a rajta utazó, nehéz sorsú gyermekeket elkísérje egy darabon.
December 4-én délutántól egy hétig lehet utazni a 2A villamos vonalán (a Boráros tér és a Jászai Mari tér között) a főváros új díszével, a Mikulásvillamossal. Biztosak vagyunk benne, hogy nemcsak a gyermekek örömére szolgál, de a felnőttek és a lélekben örök gyerekek is előszeretettel utaznak majd a kívül-belül Mikulásdíszbe öltöztetett járművön; sőt, ha éppen nem ez a villamos jön, talán szívesen dideregnek a téli hidegben egy kicsit, hogy felszállhassanak rá.
A különleges járat indulásának napján - december 4-én - a Deák Ferenc téren - manója kíséretében - maga Joulupukki, azaz az igazi, lappföldi Mikulás is átszáll a róla elnevezett villamosra, s megy néhány megállót az első útján. A 15:45-kor induló Mikulás-járaton csupán a meghívott gyerekek és Joulupukki, valamint vendégei utazhatnak. A Mikulásvillamos első nyilvános útját ugyancsak december 4-én, vasárnap 16.45-kor a Boráros téren kezdi meg. Egészen december 9-éig, péntekig a 2A vonalán közlekedik, a járat menetrendjébe illeszkedve, így normál díjszabással vehető igénybe. (Az ünnepi járat pontos menetrendje a megállókban és honlapunkon, a www.bkv.hu-n is elérhető).
Mikulás
|
Videó
A BKV idén is elindítja - már joggal hagyományosnak mondható, és Budapest csillogó téli ékszerének tekinthető - karácsonyi villamosát, azonban erről csak a későbbiekben árulhatunk el részleteket.
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.