A 135 éves fogaskerekű vasút egyike Budapest legrégebbi közösségi közlekedési eszközeinek. A fogaskerekű nemcsak a hazai közlekedésben, de a hasonló hegyi vasutak között világviszonylatban is úttörőnek számít, Európában harmadikként készült el.

A - korábban szőlőkultúrájáról ismert - Svábhegy a 19. század második felében vált a főváros egyik legszebb és legkedveltebb kirándulóhelyévé. A tehetősebb pest-budai polgárok, neves művészek egymás után építették nyaralóikat, villáikat a területen. Rövidesen felmerült az igény az egyre népszerűbbé váló - de addig csak lovaskocsival vagy gyalogosan elérhető - hegy közlekedésének fejlesztésére, illetve a fővárosi közlekedésbe való bekapcsolására. 1868-tól már létezett egy a Lánchídtól Zugligetig közlekedő lóvasút, de innen a Svábhegyre a közlekedés nem volt megoldott.

A többszáz méteres szintemelkedés leküzdésére többféle elképzelés is felmerült. 1870-ben Széchenyi Ödön - gróf Széchenyi István fia, a budavári sikló megépítésének kezdeményezője - egy ún. tapadó kerekű hegyi vasút kivitelezését javasolta, de végül egy Európában is újonnan szabadalmaztatott megoldás: a fogaskerekű vasút valósult meg.

Európa első hegyi fogaskerekű vasútja: a Vitznau-Rigi vasút Nikolaus Riggenbach tervei alapján 1871. május 21-én Svájcban indult útjára, az 1800 méter magas Rigi-csúcsra vitte fel utasait. Riggenbach találmánya - a vasút két sínje között elhelyezett fogasléc, amelybe a mozdony közepén lenyúló fogaskerék kapaszkodik - új fejezetet nyitott a hegyi vasutak történetében.

Európában másodikként a Bécs melletti Kahlenbergi-vasutat adták át 1874. március 22-én.

1873-ban Házmán Ferenc (az egyesítés előtti Buda utolsó polgármestere) kötött szerződést az Internationale Gesellschaft für Bergbahnen in Basel (BGfB) nevű svájci céggel, amely a fent említett első két fogaskerekű vasutat építette. A vasúttársaság egy Riggenbach-Schokke szabadalmi rendszerű fogaskerekű vaspálya építésére és 40 éves üzemeltetésére kapott engedélyt. Ezt az engedélyt később 13 évvel meghosszabbították (1926. október 31-ig). A vasút alsó végállomásnak az "Ecce Homo" teret, azaz a mai Városmajort, felső végpontjának a mai Sváb-hegyi megálló helyén lévő névtelen teret jelölték ki. Az engedélyben azt is lefektették, hogy a vasút csak a nyári időszakban, naponta kétszer felfelé és kétszer lefelé köteles biztosítani az utasok közlekedését.

1873. július 3-án kezdtek hozzá a vasút építéséhez egy svájci mérnök: Cathry Szaléz Ferenc irányítása alatt. Normál (1435 mm-es) nyomtávú sínpályát építettek, a sínpár közé fogaslécsínt helyeztek el. A vasúti pálya teljes hossza 2883 méter, emelkedése a két végállomás között 259 méter volt. Menetideje mindkét irányba - felfelé és lejtmenetben is - 20 perc volt. Mivel a vonalon csak egy vágányt építettek, vasúti kitérőt kellett beiktatni, hogy az egymással szemben haladó vonatok elkerüljék egymást. Ezt ún. tolópadok (tolóváltók) alkalmazásával oldották meg. Beiktatásuk lehetővé tette a később általánossá váló 30 perces menetsűrűséget.

A vasút alsó, városmajori végállomásán svájci mintára egy kétszintes, felül favázas impozáns indóházat emeltek. A freskókkal, fafaragásokkal díszített épület homlokzatán a fogaskerekű vasút jelmondata fogadta a látogatókat: PER ARDUA AD ASTRA (Meredek úton a csillagok felé).

A fogas felső végállomásán szintén hasonló, emeletes, favázas állomásépületet emeltek.

A fogaskerekű vasút megindulásához a svájci Winterthurból szereztek be három, 120 lóerős gőzmozdonyt, a Bécs melletti Hernalser Waggonfabrik gyárból pedig tíz darab zöldszínű, nyitott személykocsit, valamint három fedetlen teherkocsit vásároltak. (A következő évben még egy mozdonyt és két személykocsit vettek.) A favázas személykocsikban kilenc egymástól elválasztott üléssor volt, egyenként hat-hat üléssel. A kocsik tetején ültek a fékezők, akik fentről az egész pályát jól beláthatták.

Az első favázas személykocsik közül egy maradt fenn, amelyet a fogaskerekű vasút születésének 125. évfordulójára állítottak helyre. Ez a kocsi ma a BKV Zrt. nosztalgiajárataként üzemel.

A fogaskerekű vasút kevesebb, mint egy év alatt készült el. Ünnepélyes átadására 1874. június 24-én került sor, másnap pedig a menetrendszerű forgalom is megindult.

A vasút eredetileg turistavasútnak készült, ezért a megszületése utáni évtizedekben csak a nyári időszakban: április 15. és október 15. között üzemelt.

A fogas a személyszállítás mellett teherforgalmat is bonyolított. Gyakran szállítottak építőanyagot a fokozatosan benépesülő terület építkezéseihez, és a környék vendéglátóhelyeit is a vasút segítségével látták el. Külön érdekesség, hogy a megpakolt lovaskocsikat a lovakkal és rakományukkal együtt vitték a teherszállító kocsikon. A teherforgalmat a második világháború után szüntették meg.

A forgalom növelése érdekében már az 1880-as évek végén készültek tervek a vasút meghosszabbítására. Egy Normafáig elérő szárnyvonalról és a Széchenyi-hegyig való vonalhosszabbításról tárgyaltak, végül csak ez utóbbi megvalósítására került sor. A vonal Széchenyi-hegyig való bővítéséről 1889-ben kötöttek megállapodást. Az új 850 méteres szakasz 1890. május 15-én nyílt meg, és ezzel a vasútvonal teljes hossza több mint 3,7 km, emelkedése 327 méter lett.

1895-ben a svájci fenntartó vállalat megszűnése miatt a fogaskerekű vasút a Svábhegyi Fogaskerekű Vasút Rt.-hez került.

1910-ben a lakosság kérésére bevezették a téli üzemet is. Ehhez alkalmazkodva átalakítottak néhány kocsit, beüvegezték, kályhákkal látták el őket.

A télen is működő fogaskerekű a rendszeres utasellátás mellett a téli sportok kedvelői számára is igen hasznos volt. Szánkózni és síelni vágyók százai jutottak fel a vasúttal a Svábhegyre illetve Széchenyi-hegy tetejére. A sílécek szállítására egy külön síszállító kocsit építettek. Ez az egy jármű azonban nem bizonyult elegendőnek, így a személykocsik magasságát növelték meg.

Története során a veszteséges üzemeltetés miatt többször felmerült a fogaskerekű vasút megszüntetése. Sokan a villamosítástól remélték a vasút megmentését.

Mivel a villamosításra sokáig nem volt mód, érdekes kísérletekkel próbálkoztak az üzemeltetés gazdaságosabbá tételére. A Kelenföldi BSzKRt Főműhelyből egy benzinmotor meghajtású fogaskerekű sínautóbuszt rendeltek, amely csupán 16 utas szállításra volt alkalmas. A veszteséges üzemeltetésre ez a kísérlet sem jelentett tartós megoldást.

1918 novemberétől a fogaskerekűt a Budapesti Egyesített Villamos Vasút (BEVV) vette kezelésbe; 1926. szeptemberétől pedig a BSzKRt vette át az üzemeltetést.

A BSzKRt hozzálátott a vasút korszerűsítéséhez, s előkészítette az utat a villamosításhoz is.

Új áramátalakító állomást építettek. Sor került két újabb kitérő beiktatására is, így átlagosan 15 percre növekedett a szerelvények menetsűrűsége. Szintén ekkor épült a vasút alsó, Városmajorban lévő végállomásán a kocsiszín és a javítóműhely.

A vasút villamosítása 80 évvel ezelőtt, 1929-ben fejeződött be, július 2-án indult meg a világ első villamosított fogaskerekű vasútja.

A villamosüzemre való átálláshoz a BSzKRt nyolc darab, mozdonyból és pótkocsiból álló, Rowan rendszerű szerelvényt rendelt a Ganz gyártól. A gőzüzemű vasút személykocsijait is átalakították, így azok a szerelvényhez kapcsolható pótkocsiként továbbra is forgalomban maradtak. A villamosított járművek már sárga színűek voltak, ennek megfelelően a régi kocsikat is ilyenre festették. Ezek a járművek egészen 1973-ig maradtak használatban.

A második világháborúban a fogaskerekű vasút is jelentős károkat szenvedett. Ekkor pusztult el a Városmajorban álló állomásépület is. Az 1944. decemberi leállás után csak 1945 júniusában indult újra a forgalom.

1948-ban a fogaskerekű egy igen szokatlan feladatot kapott, az épülő Úttörővasút járműveit szállította a Széchenyi-hegyre.

1949 októberében a fogaskerekű vasút a Fővárosi Villamosvasút Községi Vállalat (FVKV) - később Fővárosi Villamosvasút (FVV) - kezelésébe került.

A következő időszakban a veszteséges üzemeltetés miatt ismételten szóba került a fogas megszüntetése. Felmerültek olyan vélemények, hogy a fogaskerekű vasutat autóbusszal vagy trolibuszjáratokkal is lehetne pótolni. (1953-tól már a 21-es autóbusszal is fel lehetett jutni az akkor Szabadság-hegynek nevezett Svábhegyre.)

 

 

1968-ban a január 1-jén megalakult BKV üzemeltetésébe került a fogaskerekű. A megszüntetés gondolatát végül csak 1973-ban vetették el. A Budapest egyesítésének 100. évfordulójára készülő főváros a fogaskerekű vasút megtartása és felújítása mellett foglalt állást. A felújítás aktualitását nemcsak az egyesített Budapest centenáriuma adta, a fogaskerekű megépülésének 100. születésnapja is közeledett.

Ez a felújítás nemcsak a vasútvonal megújulásával járt, új állomásépületeket, várókat emeltek, s lecserélték a járműparkot is. Az üzemi feszültséget a korábbi 600-ról 1500 voltra emelték. A menetidő rövidült: lefelé 19, felfelé 18 perc lett. Kivonták a forgalomból az addig használatos járműveket, köztük az akkor már 99 éve közlekedő - még a gőzvontatás időszakából származó - pótkocsikat. Az osztrák Simmering Graz Pauker (SGP) cégtől szerezték be az egy motorkocsiból és egy vezetőállásos pótkocsiból álló, ma is közlekedő piros-fehér szerelvényeket.

Az 1990-es években is számos felújítást, korszerűsítést végeztek a fogaskerekű vasúton. Jelenleg a vasút 10 megállóval üzemel: Városmajor, Szent János Kórház, Orgonás, Esze Tamás iskola, Erdei iskola, Gyöngyvirág út, Városkút, Svábhegy, Művész út, Széchenyi-hegy -Gyermekvasút. A vonatok hétköznap 20, hétvégéken 12-15 percenként közlekednek.

2008. augusztus 21-től a fogaskerekű a főváros közlekedési hálózatában a 60-as viszonylatjelzést kapta.