A XIX. század robbanásszerű iparosodása és az ezzel járó városiasodás szinte elengedhetetlenné tette a városkörnyéki települések közlekedési hálózatának mielőbbi fejlesztését, mind a személyforgalom, mind az áruszállítás terén. A helyi érdekű vasúti közlekedésnek köszönhetően a nagyvárosokat körülölelő kisebb településekről naponta friss zöldséget, gyümölcsöt, egyéb termékeket vittek a piacokra, miközben megteremtődött a rendszeres munkába járás feltétele az egyre inkább az iparban dolgozó tömegek számára.

A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) már az 1880-as évek elején határozott a városkörnyéki vasúti hálózat kiépítéséről.

A budapesti helyi érdekű vasúti közlekedés immáron 120 éve során annyi változáson ment keresztül, hogy itt most csupán egy-egy igazán meghatározó pillanatkép felvillantására teszünk kísérletet, ezzel is tisztelegve mindazok előtt, akik 120 év alatt oly sokat tettek ennek a nélkülözhetetlen rendszernek a működéséért. A nyolcvanas évek során számos törvény, különféle engedélyezési okiratok írták elő a vasútvonal-építés feltételeit.

"1. § Helyi érdekü, Vagyis oly vasutak, melyeknek főczélja, hogy az illető vidék forgalmi és közgazdasági igényeinek megfeleljenek, a jelen törvényben foglalt feltételek alatt és kedvezmények mellett, a ministerium által engedélyezhetők. Minden ilyen engedélyezés, az engedélyezést követő 14 nap alatt, ha pedig a törvényhozás nem lenne együtt, a szünetet követő nyolcz nap alatt az országgyűlésnek bejelentendő."

- 1880. évi XXXI. törvénycikk a helyi érdekű vasutakról -

Ha szigorúan a kronologikus sorrendet követnénk, akkor a Budapest-Szent Lőrinci Helyi Érdekű Vasút Rt.-vel kellene kezdenünk a sort, azonban ennek tulajdonosa nem volt azonos a BKVT által (később BHÉV néven) üzemeltetett normál nyomtávú három önálló vonallal.

Az első helyiérdekű vonal építéséről a BKVT 1882. április 4-i közgyűlésén született döntés. Ennek értelmében a Közvágóhíd-Soroksár vonalszakaszon 1887. augusztus 7-én indult el a forgalom. A vonal meghosszabbításaként még november 24-én a Soroksár-Dunaharaszti vonal is megnyílt. A vonatokat kürtjelzéssel indították. 1888-ban, az első teljes üzletévben átlagosan 8 mozdony és 18 személykocsi bonyolította le a forgalmat a vonalon. Még ugyanebben az évben átadták a Kerepesi út-Cinkota vonalszakaszt (július 20.), majd a Filatorigát-Szentendre vonalat (augusztus 17.). A következő évben, 1889. december 28-án a BKVT többségi részvényese, a Magyar ipar és Kereskedelmi Bank létrehozta a BKVT leányvállalataként a Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Részvénytársaságot (BHÉV). A BHÉV a meglévő vonalakat átvette és hozzálátott az adminisztráció és igazgatás egyesítéséhez. A vasút-politikai elképzelések formálódása közepette a Haraszti Ráckevei Vasút (HRV) is vonalépítési engedélyt kapott. A HRV üzemvitelét azonban mindvégig a BHÉV látta el.

Az első világháborút megelőző "boldog békeidőkben" a helyi érdekű vasúti vonalak fejlesztése és kiépítése tovább folytatódott. A XX. század első évtizedének fejlesztéseiből csak néhányat emelünk ki: A villamos vontatás bevezetését a Közvágóhíd és Erzsébetfalva között 1905. tavaszán engedélyezték. 1908-ban a BHÉV a Budapestvidéki Villamos Közúti Vasút Rt. (BVKV) részvényeit megvásárolta, de továbbra is önálló vonalként kezelte. 1913-ban megteremtették a vágánykapcsolatot a Budapest-Újpest-Rákospalotai Közúti Vasút (BURV) hálózatával is. A csepeli, óbudai területek iparosodásával újabb vonalbővítésekre került sor.

Ugyancsak nem szabad elfelejtenünk, hogy a Budapest - Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút Rt. (BBVV) tevékenysége során még a századfordulón megteremtődött a Gellért tértől a Fehérvári út felől Budafokon átvezető, és Budafok-Háros MÁV-állomásig vezető új vonal. A szállított utasok száma a helyiérdekű vasutak vonalain 1910-ben már 8,5 millió fölé kúszott. 1917. január 12-ével a BBVV a BHÉV tulajdonába került. Az első világháborút követően a BHÉV vonalai néhány rövid esztendőre a Budapesti Egyesített Városi Vasutak (BEVV) tulajdonába mentek át. 1921 és 1933 között már ismét önállóan működött a BHÉV. A gazdasági nehézségek nem tettek lehetővé látványos vonalépítéseket, de megkezdődött a pályák, járművek, valamint az áramellátás korszerűsítése. Részben a korszakra jellemző rossz gazdasági, pénzügyi környezet eredményezte, hogy a helyi érdekű vasutak 1933-tól fokozatosan a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT) keretein belül működtek tovább. A második világháború végén Budapest utcáin a világ akkori két legerősebb hadserege - a német Wehrmacht és a szovjet Vörös Hadsereg - harcolt utcáról utcára. Az óriási károk helyreállítása nagy nehézségek árán, és csak fokozatosan tudott megvalósulni. Az államosítások során a BSZKRT-ot megszűntették, és a helyi érdekű vasutak üzemeletetését az 1949. október 1-jén alakult Fővárosi Helyi Érdekű Vasút Községi Vállalat (FHVKV) vette át. 1950-ben a "községi vállalat" jelzőt elhagyták. A FHÉV a Fővárosi Tanács Közlekedési Igazgatóságának irányítása alá tartozott, mígnem a vállalatot 1952. január 1-jével beolvasztották a MÁV-ba.

A MÁV Budapesti Elővárosi Vasútjaként (MÁV-BEV) működő helyiérdekű vasúti hálózat csak 1958-ban került újra a főváros irányítása alá. Ekkortól a szerelvények a Budapesti Helyi Érdekű Vasút tulajdonába mentek át.

Budapest Főváros tanácsa 1968. január 1-jével, a Fővárosi Villamosvasút, a Fővárosi Autóbuszüzem, a Fővárosi Hajózási Vállalat, valamint a BHÉV összevonásával létrehozta a Budapesti Közlekedési Vállalatot (BKV). Ezzel új, integrált közlekedési társaság született meg.

Az utolsó favázas pótkocsit 1972-ben, az utolsó kéttengelyes pótkocsit 1978-ben vonták ki a forgalomból. 1975-ben egy nyári munkanapon mintegy 154 vonatpár közlekedett.

A BKV 1992-ben létrehozott szentendrei múzeumában - egy 1914-ben épült, majd használaton kívül helyezetett hév kocsiszínben - az elmúlt 120 év több hév-járműve is megcsodálható, eredeti állapotának megfelelően felújítva.