BKV.hu

A BKV idén is részt vesz a Kulturális Örökség Napjai programsorozaton

2014-09-19 09:10:08

Találkozzunk szeptember 21-én!

A Kulturális Örökség Napjait először 1999-ben tartották meg Magyarországon az Európa Tanács által 1984-ben indított Európai Örökség Napok rendezvénysorozat részeként. A KÖN célja, hogy felhívja a figyelmet épített örökségeink szépségére valamint azok fenntartásának fontosságára. A látogatók ezen a napon számos olyan épületet tekinthetnek meg országszerte, amelyek máskor zárva tartanak a nagyközönség előtt. Hagyományaihoz híven a BKV Zrt. is csatlakozott a rendezvénysorozathoz: szeptember 21-én különleges, ingyenes családi- és szakmai programmal várjuk az érdeklődőket. Idén a Budafoki Kocsiszínben tartunk nyílt napot, illetve ezen a hétvégén ingyenes belépést biztosítunk minden látogatónknak a megújult fogadótérrel, de a megszokott békebeli hangulattal rendelkező Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumunkba és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumunkba. Továbbá ezen a napon rendezzük meg az immár szintén hagyománynak számító kamaraerdei villamos napot is.

Vasárnap tehát a Budafoki Villamos Kocsiszín megnyitja kapuit – a közönség nagy örömére. A Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület közreműködésével tartandó – regisztrációhoz kötött – építészeti körbevezetésen megismerhetik a telephely különleges ipari műemlékeinek rövid történetét, továbbá színes, egész napos, ingyenes családi- és szakmai programokkal várjuk a látogatóinkat. A Kreatív műhelyben makettkészítésre lesz lehetőségük az idősebbeknek, a fiatalabbak pedig kipróbálhatják, milyen tájékozódni a BKV vonalhálózati térképén kismotorral. Megpróbáljuk a világ leghosszabb rajzolt papír villamosát elkészíteni: „én és a leghosszabb villamos” – kicsik és nagyok is beszállhatnak a rajzolásba, garantáltan jól fognak szórakozni. A Magyar LEGO-Vasút Klub és a Széchenyi Vasútmodellező Klub terepasztala és egy mini mozi is várja az érdeklődőket, ahol az épület történetéről tekinthető meg egy pár perces előadás.
Látogatóink számos érdekes járművünkkel találkozhatnak: Budafokon a Combino, Tátra, Ganz csuklós, hóseprő, nosztalgia ikerkocsi szerelvényeket és a MIXA HÉV-et mutatjuk be – utóbbi első példánya Budafok Kocsiszínben készült; Kamaraerdőn Tátra, T5C5K, TW6000, Ganz csuklós, PVG (közismertebb nevén hajtány) kocsikat láthatnak, a végállomás területén pedig hóseprőzési lehetőség is lesz.
 
A helyszínekre nosztalgia villamosok közlekednek, melyek nosztalgia díjszabással vehetők igénybe. Újbuda-központ  és Kamaraerdő között, a Budafoki Kocsiszínt is érintve, menetrend szerint közlekednek a nosztalgia járművek(18, 41, 47, 48-as villamos megállója): a favázas 1074-es, az acélvázas 2624-es, a Debrecenből érkezett FVV csuklós és az UV típus is, amely 2007-ig meghatározó járműve volt a Budafoki Kocsiszínnek.  A nosztalgia villamosok Újbuda-központtól 9:53-tól 15:53-ig, Kamaraerdőből 10:31-től 16:11-ig húsz percenként indulnak.
 
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a következő helyszíneken:
 
Budafoki Kocsiszín, 1116 Budapest, Fehérvári út 247.  szeptember 21. vasárnap 10 és 16 óra között
Kamaraerdei Ifjúsági Park, Végállomás, 1112 Budapest, Kamaraerdei út 12. szeptember 21. vasárnap 10 és 16 óra között 
Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum,  budapesti  Deák tér aluljáró
Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum 2000 Szentendre, Dózsa György út 3.
 
Jó utazást és jó szórakozást kívánunk!

BKV Zrt.