BKV.hu

Nosztalgiázzon nyáron is!

2014-05-30 12:41:42

Júniustól minden hétvégén kínál nosztalgiaprogramokat a BKK és a BKV a Budapesten és a városhatáron túl is népszerű, igazi kuriózumnak számító veterán járművekkel. A nosztalgiahév, a -villamosok és -autóbuszok szeptember végéig járnak. Érdemes tehát akár nosztalgiabérletet váltani, mellyel ezeken a járatokon annyiszor utazhatnak, amennyiszer csak szeretnének.

Nosztalgiajárműveinket májusban több mint 1500 érdeklődő próbálta ki, az igen népszerű nosztalgiaprogramjainkat nyáron is folytatjuk. A nyári szezont június 1-jén két nosztalgiajárattal nyitjuk: a 436-os pályaszámú J jelzésű százéves favázas sárga villamos a Közvágóhíd H és a Jászai Mari tér között a világ egyik legszebbikének választott 2-es villamos vonalán gurul végig, valamint az ’50-es évek hangulatát idéző MVIII-as hévmotorkocsi Gödöllőre G jelzéssel szállítja a nosztalgiázni vágyókat.

A pünkösdi hosszú hétvégén, június 7-én, szombaton G jelzéssel az MVIII-as hévmotorkocsival az Örs vezér tere M megállótól Gödöllőre mehetünk, az 1970-ben gyártott Ikarus 180-as ráncajtós csuklós autóbusszal pedig a Deák Ferenc tér M megállóból indulva hangulatos utazást tehetünk Szentendrére. F jelzéssel közel ötórás fotós körjárat közlekedik a Boráros tér H megállótól indulva a budai oldalon a 41-es és 61-es villamos vonalán barangolhatunk, majd 2-es villamos vonalán jutunk vissza a Boráros térre a 436-os pályaszámú, valamint az 1970-es évekig közlekedő 2624-es villamossal. A programot elsősorban fotósoknak ajánljuk. A férőhelyek száma korlátozott, ezért csak azok vehetnek részt ezen a nem mindennapi nosztalgiatúrán, akik az előzetesen regisztrálnak a BKK weboldalán található űrlapon. Felszállás csak a végállomáson lehetséges, menet közben viszont a villamos a nyílt vonalakon is meg-megáll, hogy mindenki kedvére megörökíthesse a rendkívüli utazást. Ez a járat csak nosztalgia-napijeggyel vehető igénybe.
Az öreg Ikarus 180-as csuklós busz Budapest és Szentendre között várja azokat, akik az 50-es, 60-as éveket idéző buszozást szeretnék kipróbálni.

Június 8-án, pünkösdvasárnap a favázas 436-os villamos a Jászai Mari tér és Közvágóhíd H között a 2-es villamos vonalán, míg a G jelzésű MVIII-as hévmotorkocsi az Örs vezér tere M és Gödöllő között közlekedik. Június 9-én, pünkösdhétfőn a Deák Ferenc tér M és a Széll Kálmán tér M között a B jelzésű FVV csuklós, azaz a Bengáli néven ismert villamossal utazhatnak a Szabadság hídon keresztül a Szent Gellért rakparton.

Június 14-én, szombaton a BKV a Száva kocsiszínben tart nyílt napot. Ekkor Y jelzéssel a 436-os favázas és a 2624-es acélvázas villamos a Száva kocsiszín és a Hofherr Albert utca között, június 15-én, vasárnap pedig J jelzéssel ismét a 436-os favázas sárga villamosmatuzsálem szállítja a nosztalgiázni vágyókat a Közvágóhíd H és a Jászai Mari tér között.
Június 21-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján három nosztalgiajáratot is indítunk: C jelzéssel egy Ikarus 180-as csuklós busz közlekedik Szentendrére; az A jelzésű 1074-es barna 102 éves favázas villamos a Széll Kálmán tér M megállóból indul; a Q jelű 436-os favázas és a 2624-es acélvázas villamos pedig a Deák Ferenc tér M megállótól szállítja az érdeklődőket Hűvösvölgybe. Június 22-én, vasárnap a 2-es villamos vonalán a J jelzésű sárga 2624-es acélvázason tehetnek időutazást az érdeklődők az 1970-es évekbe.

Június 24-én, kedden a fogaskerekű - a 140. jubileumi évforduló alkalmából – a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút és a Városmajor között a gőzüzemű időből származó, az idén 140 éves nyitott pótkocsival közlekedik. A szerelvényre csak a két végállomáson lehet felszállni.
Június utolsó szombatján, 28-án, szentivánéji csavargásra invitálunk mindenkit az S jelzésű 436-os favázas és a 2624-es acélvázas villamossal a Deák Ferenc tér M és Hűvösvölgy között. Június 29-én pedig a 2-es villamos vonalán vár mindenkit a sárga színű J jelzésű, 436-os pályaszámú, amelyet a Budapesti Városi Villamos Vasút megbízásából építettek 1913-ban a Schlick-gyárban. A villamost 1987-ben, a budapesti villamosközlekedés 100. születésnapja alkalmából újította fel üzemképes, az eredetihez rendkívül hasonló állapotúra a BKV.

Egészen szeptember végéig minden hétvégén indítunk nosztalgiajáratokat. Érdemes tehát akár nosztalgiabérletet is váltani, mellyel korlátlan számban utazhatnak nosztalgiajáratainkon.

A nosztalgiajáratok díjszabása

A nosztalgiajáratok nosztalgiajeggyel vehetők igénybe, mely a városhatáron belül egy utazásra felnőtteknek 500, 6–14 éves gyermekeknek 300 forintba kerül. Újdonság, hogy idén nosztalgia-napijegyet és nosztalgiabérletet is vásárolhatnak, mellyel az adott napon, illetve egész évben korlátlan számban utazhatnak nosztalgiajáratainkon, de csak Budapest közigazgatási határán belül. A nosztalgia-napijegy ára felnőtteknek 2000, 6–14 éves gyermekeknek 1200 forint. Az autóbuszon Budapest közigazgatási határán kívül helyközi nosztalgiajegyet is kell váltani, melynek ára megegyezik a Budapesten belüli jegy árával. A menetjegyeket nemcsak a nosztalgiajáratok személyzeténél, hanem előre is megvásárolhatják az alábbi jegypénztárakban: Batthyány tér, Bosnyák tér, Deák Ferenc tér, Hűvösvölgy, Nyugati tér MÁV felőli oldal, metróállomás, Akácfa utcai bérletpénztár, Nyugati tér, Széll Kálmán tér. A közforgalmú utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet értelmében díjmentes utazásra jogosultak a nosztalgiajáratokat is díjfizetés nélkül vehetik igénybe.

A díjszabásról bővebb információ honlapunkon, az alábbi linken található: http://bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/jegy-es-berletarak/

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.