BKV.hu

Átadják az M3 metró déli szakaszát, két hétig a teljes vonalon jár a metró

2020-10-20 20:49:00

A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV a múlt héten jelentette be, hogy 2020. október 22-én délután átadják az M3 metró felújított déli szakaszát a Budapesten utazóknak. Az átadást követően az M3 metró november 6-áig, péntekig a teljes vonalon közlekedik, a középső szakaszon korábban lezárt állomásokon (Arany János utca, Ferenciek tere, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák) azonban a továbbiakban sem áll meg: ezek az állomások változatlanul a felszíni járatokkal, illetve a Népliget és a Kálvin tér között közlekedő M30-as állomáspótló busszal közelíthetők meg. A déli szakaszon megszokott, alternatív eljutási lehetőségeket biztosító buszjáratokkal továbbra is lehet utazni, azaz továbbra is közlekedik a Boráros tér felé a 223M, a Nagyvárad tér felé 254M, a Határ úti metróállomás felé a 194M és az Örs vezér tere felé a 161E autóbusz. A 200E autóbusszal – ahogy a metrófelújítás előtt is – napközben ismét Kőbánya-Kispestig, éjszaka pedig a Határ útig lehet utazni. A metróvonal felújítása november 7-től, szombattól a rekonstrukció utolsó nagyobb volumenű ütemével, a Nagyvárad tér és a Lehel tér közötti, középső vonalszakasz lezárásával folytatódik. A metrópótlás részletes forgalmi rendjét a BKK a következő napokban ismerteti.

Október 22-én, csütörtökön délután 17 órakor adják át a forgalomnak az M3 metró felújított, déli szakaszát. A Határ út, a Pöttyös utca, az Ecseri út és a Népliget állomás letisztult és modern látványvilágot kapott, a megállók kényelmesebbek, biztonságosabbak és a LED-es megvilágításuknak köszönhetően nemcsak világosabbak, de energiatakarékosabbak is lettek, és megújult a teljes vonali infrastruktúra is: a vágányok, a vasúti, a biztonsági, a szellőzőberendezések, a gépészeti rendszer és az utastájékoztatási elemek.

 

Közlekedési rend október 22-e délutántól november 6-áig

 

Október 22-e, csütörtök délután 17 órától november 6-án, pénteken az utolsó járatindulásig az M3 metró a teljes vonalon közlekedik. A középső szakaszon korábban lezárt állomásokon (Arany János utca, Ferenciek tere, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák) a metró a továbbiakban sem áll meg, ezek az állomások változatlanul a felszíni járatokkal, illetve a Népliget és a Kálvin tér között közlekedő M30-as állomáspótló busszal közelíthetők meg. A déli szakaszon megszokott, alternatív eljutási lehetőségeket biztosító buszjáratokkal továbbra is lehet utazni, így változatlanul közlekedik a Boráros tér felé a 223M, a Nagyvárad tér, majd a Boráros tér felé 254M, a Határ úti metróállomás felé a 194M és az Örs vezér tere felé a 161E autóbuszjárat.Változás azonban, hogy a 200E autóbusszal napközben ezentúl ismét Kőbánya-Kispestig, éjszaka pedig – a belváros felé közlekedő éjszakai buszjáratokhoz csatlakozva – a Határ útig lehet utazni, a 194M járat pedig ezentúl a Határ út metróállomásig jár.

 

Közlekedési rend november 7-étől

 

November 7-étől, szombattól elkezdődik az M3 metró felújításának utolsó nagyobb volumenű üteme, a metróvonal Nagyvárad tér és Lehel tér közötti szakaszának rekonstrukciója. A metró ettől a naptól Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig jár majd, a kimaradó szakaszon a rendelkezésre álló kapacitás maximális kihasználásával, a legtöbb útszakaszon buszsávban közlekedő, 45 másodpercenként induló pótlóbuszokkal lehet utazni. A BKK a metró középső szakaszának felújítása idején is bővíti a lezárt szakaszt elkerülő, az északi és a déli metrópótlás során már alkalmazott közösségi közlekedési járatok kínálatát, további alternatívát biztosítva a metrópótló buszok mellett. A metrópótlás részletes forgalmi rendjét a BKK a következő napokban ismerteti.

 

Budapesti Közlekedési Központ / BKV Zrt.