Változások a fővárosi közlekedésben 2017. március 15-én

  • 2017-03-14 07:30:35

Változások a fővárosi közlekedésben 2017. március 15-én

 

2017. március 15-én (szerdán), az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján városszerte több helyszínen – többek között a Kossuth Lajos téren, a Nemzeti Múzeumnál, a budai Várban – rendeznek ünnepi programokat, megemlékezéseket, demonstrációkat. A rendezvények miatt az érintett belvárosi fő közlekedési útvonalakat lezárják, ezért több közösségi közlekedési járat forgalma, útvonala változik. A budai Várba egész nap a Széll Kálmán térről induló 16A busszal – délután a Deák Ferenc térről közlekedő 216-os busszal is – vagy a Budavári Siklóval lehet eljutni. A BKK kéri, hogy az ünnepi rendezvények helyszínét, aki teheti, kötöttpályás járatokkal – elsősorban metróval – közelítse meg. Útnak indulás előtt tájékozódjanak a BKK Info és a BKK Futár oldalán, illetve mobilalkalmazások segítségével, valamint a BKK Facebook-oldalán. A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából ismét útra kelnek a BKK nosztalgiajáratai. Ezen a napon az 1912-es gyártású favázas nosztalgiavillamos és nosztalgia-trolibusz várja a régmúlt szerelmeseit. Ezzel kapcsolatban bővebb információ a www.bkk.hu/nosztalgia oldalon olvasható.

 

 

Állami ünnepi programok és megközelítési lehetőségeik

 

Zászlófelvonás a Kossuth Lajos téren, 9:00

 

Magyarország nemzeti lobogójának ünnepélyes felvonása katonai tiszteletadással. Helyszíne, a Kossuth Lajos tér leggyorsabban és legkényelmesebben a Deák Ferenc tér felől az M2-es metrópótló busszal, a Batthyány tér felől a D2-es átkelőhajóval, emellett a belváros felől a 70-es vagy a 78-as trolibusszal közelíthető meg. A 2-es villamossal reggel 7 és 10 óra között csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) ideiglenes végállomásig lehet utazni.

 

 

Díszünnepség a Nemzeti Múzeumnál, 10:30

 

Ünnepi megemlékezés a Magyar Nemzeti Múzeum épületénél. A múzeumi díszünnepség az M2-es metró Astoria vagy az M3-as és az M4-es metró Kálvin tér állomásától gyalogosan közelíthető meg.

 

 

Programok a budai Várban, 10:00–18:00

 

A nemzeti ünnep alkalmából több intézmény is változatos családi programokkal várja az érdeklődőket a budai Várban. A Vár március 15-én délután a Deák Ferenc tér felől a 216-os buszjárattal, a Széll Kálmán tér felől egész nap a 16A busszal, vagy a Clark Ádám térről a Budavári Siklóval közelíthető meg.

 

 

A közúti közlekedést érintő forgalomkorlátozások

 

A belvárosban lezárják a gépjárműforgalom elől

  • a budai Vár teljes közúthálózatát egész nap,
  • a Múzeum körutat a Kálvin tér és az Astoria között 4 órától 15 óráig,
  • a Kecskeméti utcát a Kálvin tér és az Egyetem tér között 6 órától 16 óráig,
  • a Szentkirályi utcát a Rákóczi út és a Baross utca között, a Puskin utcát a Rákóczi út és a Bródy Sándor utca között, a Múzeum utcát a Múzeum körút és a Szentkirályi utca között, a Bródy Sándor utcát a Múzeum körút és a Gutenberg utca között, továbbá a Pollack Mihály teret, a Reviczky utcát és az Ötpacsirta utcát 6 és 15 óra között,
  • az Üllői utat a Ferenc körút és a Kálvin tér között, valamint a Vámház körutat a Lónyay utca és a Kálvin tér között 9 órától 12 óráig,
  • a Kossuth Lajos tér–Alkotmány utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Astoria–Múzeum körút–Magyar Nemzeti Múzeum útvonalat 9:30-tól 10 óráig,
  • a Magyar Nemzeti Múzeum–Astoria–Kossuth Lajos utca–Szabad sajtó út–Március 15. tér–Jane Haining rakpart–Széchenyi István tér–Lánchíd–Clark Ádám tér–Hunyadi János út–Dísz tér útvonalat 11:30-tól 12 óráig,
  • az Apáczai Csere János utcát (kivéve a célforgalom részére) 12:30-tól 16 óráig,
  • az Andrássy út–Nagymező utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalat 14:30-tól 16:30-ig,
  • az Alkotmány utcát teljes hosszában 16 órától 18 óráig.

 

A XVIII. kerületben 12. alkalommal rendezik meg az Imre-Lőrinc futóversenyt, ezért az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani:

  • 6:30 és 16:30 között lezárják a forgalom elől a Kisfaludy utcát a Nemes utca és a Vezér utca között,
  • 9:20 és 12:05 között lezárják Lőrinci utca–Kettős Körös utca–Péterhalmi utca–Fogoly utca útvonalat a Péterhalmi utca és a Dráva utca közötti szakaszon,
  • 9:50 és 11:40 között lezárják a Mályinka utca–Bököny utca útvonalat a Mályinka utca és a Dráva utca közötti szakaszon.

 

 

A közösségi közlekedést érintő változások

 

M2A állomáspótló autóbusz

 

Várhatóan 15:40 és 16:30 között az M2A állomáspótló busz a Kossuth Lajos tér felé az Erzsébet tér–József Attila utca–Széchenyi István tér–Akadémia utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti az Arany János utca M megállóhelyet.

 

 

2-es villamos

 

Várhatóan 7 és 10 óra között a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik.

 

Ezt követően, várhatóan 11:30 és 12:20 között a 2-es villamos két szakaszra osztva jár:

  • a Közvágóhíd H végállomástól csak a Boráros tér H megállóhelyig,
  • a Jászai Mari tér végállomástól pedig csak a Széchenyi István tér megállóig.

 

 

5-ös, 7-es, 8E, 110-es, 112-es, 133E és 178-as autóbusz

 

A felsorolt buszjáratok várhatóan 10 és 12 óra között két szakaszra osztva közlekednek:

  • pesti végállomásuk felől csak a Blaha Lujza térig (kivéve a 178-as),
  • budai végállomásuk felől pedig csak a Szent Gellért térig (5-ös, 8E, 110-es, 112-es, 178-as), illetve a Döbrentei térig (7, 133E).

 

A 178-as autóbusz rövidített útvonalon, a Naphegy tér és a Szent Gellért tér M között viszi az utasokat.

 

 

9-es autóbusz

 

Március 15-én várhatóan 16:00-ig a 9-es busz módosított útvonalon, a Kiskörút–Bajcsy-Zsilinszky út helyett a Nagykörúton közlekedik.

  • az Óbuda felé tartó buszok a Mária utca és a Nyugati tér között az Üllői út–Nagykörút útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szentkirályi utca és a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 9-es buszra a 923-as járat érintett megállóiban lehet felszállni:
    • Corvin-negyed M,
    • Harminckettesek tere,
    • Rákóczi tér M,
    • Blaha Lujza tér M (Népszínház utca),
    • Blaha Lujza tér M,
    • Wesselényi utca/Erzsébet körút,
    • Király utca/Erzsébet körút,
    • Oktogon M.
    • a Kőbánya felé tartó buszok a Szent István körút és a Baross utca között a Nagykörút–Üllői út–Szabó Ervin tér útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út és a Kálvin tér M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
      • Aradi utca (Oktogon M): a 923-as autóbusz megállóhelye,
      • Oktogon M: a 923-as autóbusz megállóhelye,
      • Király utca/Erzsébet körút: a 923-as autóbusz megállóhelye,
      • Wesselényi utca/Erzsébet körút: a 923-as autóbusz megállóhelye,
      • Blaha Lujza tér M: a 923-as autóbusz megállóhelye,
      • Rákóczi tér M: a 923-as autóbusz megállóhelye,
      • Harminckettesek tere: a 923-as autóbusz megállóhelye,
      • Corvin-negyed M: az Üllői úton,
      • Kálvin tér M: az Üllői úton, a Szabó Ervin tér kereszteződése előtt.

 

 

15-ös és 115-ös autóbusz

 

Március 15-én várhatóan 16:30-ig a 15-ös és a 115-ös busz rövidített útvonalon közlekedik, a Gyöngyösi utca M (15-ös), illetve az Árpád híd M (115-ös) végállomástól megszokott vonalán a Nagykörútig, majd onnan a Nyugati pályaudvar M ideiglenes végállomásig. A Nyugati pályaudvarnál a 15-ös és a 115-ös buszra a buszvégállomáson lehet felszállni.

 

 

Budavári buszjáratok (16-os, 16A, 216-os, 916-os autóbusz)

 

Március 15-én a 16-os busz nem közlekedik. A budai Várat megközelíteni

  • a belváros felől 12:30-tól a 216-os busszal lehet, amely a Deák Ferenc tér M és a Dísz tér között közlekedik, a 16-os buszjárat vonalát követve,
  • a Széll Kálmán tér M felől a 16A busszal lehet, amely rövidített útvonalon a Kapisztrán tér megállóhelyig visz utasokat.

A Dísz tér és a Bécsi kapu tér/Kard utca között csak gyalogosan lehet közlekedni a Várban zajló családi programokhoz kapcsolódó lezárások miatt.

 

A március 15-éről 16-ára virradó éjjelen a 916-os busz két szakaszra osztva közlekedik,

  • a Széll Kálmán tér M felől csak a Bécsi kapu tér megállóhelyig,
  • az Uránia felől pedig csak a Dísz tér megállóhelyig.

 

 

47-es és 49-es villamos

 

Március 15-én a 47-es és a 49-es villamos várhatóan csak 16 órától közlekedik. Budafok, Városház tér és a Móricz Zsigmond körtér M között ebben az időszakban a meghosszabbított útvonalú 61-es villamossal lehet utazni; a belváros a Móricz Zsigmond körtérről leggyorsabban metróval közelíthető meg.

 

 

70-es és 78-as trolibusz

 

Várhatóan 15:00 és 15:30 között a 70-es és a 78-as trolibusz rövidített útvonalon, a Keleti pályaudvar M, illetve az Erzsébet királyné útja, aluljáró végállomás felől csak az Akácfa utcáig közlekedik, ezért nem érinti az Andrássy út (Opera M) és a Kossuth Lajos tér M közötti megállóit.

 

 

83-as trolibusz

 

Várhatóan 10 és 12 óra között a 83-as trolibusz rövidített, módosított útvonalon közlekedik, a Mária utca és a Baross utca között az Üllői út–Szabó Ervin tér útvonalon, ezért nem érinti a Ráday utca, a Közraktár utca, a Fővám tér M és a Kálvin tér M megállóhelyet. A terelt szakaszon a trolibuszokra az Üllői úton, a Szabó Ervin tér kereszteződése előtt lehet felszállni.

 

 

105-ös autóbusz

 

Várhatóan 11:40 és 12:30 között a 105-ös busz a Lánchíd helyett a Margit hídon át közeledik.

  • A Gyöngyösi utca M felé tartó buszok a Krisztina tér és az Andrássy út között az Attila út–Vérmező út–Margit körút–Bem József utca–Tölgyfa utca–Margit híd–Szent István körút–Nyugati tér–Teréz körút–Oktogon útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Clark Ádám tér és az Oktogon M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Alagút utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
    • Körmöci utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
    • Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbusz megállóhelye,
    • Széna tér: a 960-as autóbusz megállóhelye,
    • Mechwart liget: a 960-as autóbusz megállóhelye,
    • Margit híd, budai hídfő H: a hídon,
    • Jászai Mari tér: a 9-es, a 91-es és a 191-es autóbusz megállóhelye,
    • Nyugati pályaudvar M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
    • Aradi utca (Oktogon M): a 923-as autóbusz megállóhelye.
    • Az Apor Vilmos tér felé tartó buszok az Oktogon M és a Krisztina tér között a Teréz körút–Nyugati tér–Szent István körút–Margit híd–Margit körút–Széll Kálmán tér–Krisztina körút útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Oktogon M és a Clark Ádám tér közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
      • Oktogon M: a 923-as autóbusz megállóhelye,
      • Nyugati pályaudvar M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
      • Jászai Mari tér: a 9-es autóbusz megállóhelye,
      • Margit híd, budai hídfő H: a 91-es autóbusz megállóhelye,
      • Mechwart liget: a 960-as autóbusz megállóhelye,
      • Széna tér: a 960-as autóbusz megállóhelye,
      • Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbusz megállóhelye,
      • Déli pályaudvar M: a Krisztina körúton,
      • Krisztina tér: a Krisztina téren.

 

Ezt követően, várhatóan 14:30 és 15:30 között a 105-ös busz az Andrássy út helyett a 9-es busz és a 72-es troli vonalát követve, módosított útvonalon halad.

  • A Gyöngyösi utca M felé közlekedő buszok a Bajcsy-Zsilinszky út és a Dózsa György út között a Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Munkácsy Mihály utca–Szondi utca–Gundel Károly út–Állatkerti körút útvonalon haladnak, ezért nem érinti a Bajcsy-Zsilinszky út M és a Bajza utca M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállóhelye,
    • Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
    • Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as troli megállóhelye,
    • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utc): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
    • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
    • Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye.
    • Az Apor Vilmos tér felé közlekedő buszok a Dózsa György út és az Erzsébet tér között a Szondi utca–Bajza utca–Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Hősök tere M és a Bajcsy-Zsilinszky út M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
      • Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibuszok megállóhelye,
      • Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
      • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
      • Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
      • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
      • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
      • Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
      • Arany János utca M: a 9-es autóbusz megállóhelye,
      • Szent István Bazilika: a 9-es autóbusz megállóhelye.

 

184-es autóbusz

 

Várhatóan 6:00 és 16:30 között a 184-es busz módosított útvonalon, részben a 182-es járat vonalára terelve közlekedik. A futóverseny helyszínének kényelmesebb megközelítése érdekében a menetrendben írtakon felül Kőbánya-Kispest M végállomástól 10:25-kor, 10:40-kor és 10:55-kor is indul egy-egy 184-es busz, amellyel a Kisfaludy utca megállóhelyig lehet utazni.

  • A Pestszentimre, Benjamin utca felé tartó buszok a Gilice tér és a Kisfaludy utca között a Cziffra György utca–Szabadka utca–Száva utca–Halomi út–Királyhágó út–Nemes utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Obszervatórium és a Vezér utca közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 184-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Gilice tér: a 182-es, a 183-as, a 282E és a 900-as autóbusz megállóhelyén;
    • Sas utca: a 182-es, a 183-as, a 282E és a 900-as autóbusz megállóhelyén;
    • Dalmady Győző utca: a 182-es, a 183-as, a 282E és a 900-as autóbusz megállóhelyén;
    • Gyékény tér: a 182-es és a 282E autóbusz megállóhelyén;
    • Olt utca: a 182-es és a 282E autóbusz megállóhelyén;
    • Nagyenyed utca: a 182-es és a 282E autóbusz megállóhelyén;
    • Tarkő utca: a 182-es és a 282E autóbusz megállóhelyén;
    • Királyhágó út: a 182-es és a 282E autóbusz megállóhelyén;
    • Kétújfalu utca: a 166-os, a 182-es, a 266-os, a 282E és a 950-es autóbusz megállóhelyén;
    • Tölgy utca: a 166-os, a 182-es, a 254E, a 266-os, a 282Eés a 950-es autóbusz megállóhelyén;
    • Alacskai úti lakótelep: a 166-os, a 254E, a 266-os és a 950-es autóbusz megállóhelyén;
    • Damjanich utca: a 166-os, a 254E, a 266-os és a 950-es autóbusz megállóhelyén;
    • Kisfaludy utca: a 166-os, a 254E, a 266-os és a 950-es autóbusz megállóhelyén.
    • A Kőbánya-Kispest M felé tartó buszok a Kisfaludy utca és a Gilice tér között a Nemes utca–Királyhágó út–Halomi út–Száva utca–Szabadka utca–Cziffra György utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Kisfaludy utca (Nemes utca) és az Obszervatórium közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 184-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
      • Kisfaludy utca: a 166-os, a 254E, a 266-os, a 950-es, és a 950A autóbusz megállóhelyén;
      • Damjanich utca: a 166-os, a 254E, a 266-os, a 950-es, és a 950A autóbusz megállóhelyén;
      • Alacskai úti lakótelep    a 166-os, a 254E, a 266-os, a 950-es, és a 950A autóbusz megállóhelyén;
      • Alacskai út: a 166-os, a 182-es, a 254E, a 266-os, a 282E, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén;
      • Kétújfalu utca: a 166-os, a 182-es, a 254E, a 266-os, a 282E és a 950-es autóbusz megállóhelyén;
      • Halomi út: a 166-os, a 182-es, a 266-os, a 282E, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén;
      • Tarkő utca: a 182-es és a 282E autóbusz megállóhelyén;
      • Nagyenyed utca: a 182-es és a 282E autóbusz megállóhelyén;
      • Olt utca: a 182-es és a 282E autóbusz megállóhelyén;
      • Gyékény tér: a 182-es és a 282E autóbusz megállóhelyén;
      • Dalmady Győző utca: a 182-es, a 183-as, a 282E és a 900-as autóbusz megállóhelyén;
      • Sas utca: a 182-es, a 183-as, a 282E és a 900-as autóbusz megállóhelyén;
      • Gilice tér: a 182-es, a 183-as, a 282E és a 900-as autóbusz megállóhelyén.

 

Budapest, 2017. március 13.

Budapesti Közlekedési Központ