Autóbuszos pótlás a 24-es, a 28-as, a 28A, a 37A és a 62-es villamos belső szakaszán július 13-16-ig

  • 2017-07-11 08:13:03

2017. július 13-tól (csütörtöktől) 16-ig (vasárnapig) egyes villamosjáratok rövidített útvonalon – a 24-es villamos a Közvágóhíd H és a Nagyvárad tér M, a 28-as, a 28A és a 62-es villamos külső végállomása és a Kőbányai út 21., a 37A pedig kizárólag vasárnap a Magdolna utca és a Sörgyár között – közlekednek, mert az Orczy téren pályakarbantartási munkákat végeznek. A villamosok által nem érintett szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat, a Keleti pályaudvar M és a Nagyvárad tér M között 24-es, a Blaha Lujza tér M és a Kőbányai út/Könyves Kálmán körút között 28-as jelzéssel.

Közlekedés a 24-es villamos vonalán

Július 13-án (csütörtökön) az első járatindulástól 16-án (vasárnap) az utolsó indulásig a 24-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Nagyvárad tér M között viszi az utasokat. A Keleti pályaudvar M és a Nagyvárad tér M között 24-es jelzéssel pótlóbusz közlekedik. Ebben az időszakban a 24G jelzésű villamosok nem közlekednek.

A Nagyvárad tér M felől a Keleti pályaudvar M felé tartó pótlóbusz az Orczy út–Orczy tér–Fiumei út–Baross tér–Kerepesi út útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:
·         Nagyvárad tér M: a 914-es, a 914A és a 950-es autóbusz Dél-Pest irányú megállóhelye,
·         Elnök utca: a 24-es villamos megállóhelye,
·         Golgota tér: a 24-es villamos megállóhelye,
·         Orczy tér: a Fiumei úton a Kőbányai út kereszteződése után,
·         Magdolna utca: a Fiumei úton a Salgótarjáni utca kereszteződése után,
·         Dologház utca: a Fiumei úton a Dologház utca torkolata előtt,
·         Keleti pályaudvar M: a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz leszállóhelye a Kerepesi úton.

A Keleti pályaudvar M felől a Nagyvárad tér M felé tartó pótlóbusz a Kerepesi út–Baross tér–Fiumei út–Orczy tér–Orczy út útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:
·         Keleti pályaudvar M: a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz leszállóhelye a Kerepesi úton,
·         Dologház utca: a Fiumei úton a Dologház utca torkolata előtt,
·         Magdolna utca: a Fiumei úton a Teleki László térnél,
·         Orczy tér: a Fiumei úton, a villamosmegállóval párhuzamosan,
·         Golgota tér: a 24-es villamos megállóhelye,
·         Elnök utca: a 24-es villamos megállóhelye,
·         Nagyvárad tér M: az Orczy úton a villamosmegállóval párhuzamosan.

 

Közlekedés a 28-as, a 28A és a 62-es villamos vonalán

Július 13-án (csütörtökön) az első járatindulástól 16-án (vasárnap) az utolsó indulásig a felsorolt villamosjáratok rövidített útvonalon közlekednek:
·         a 28-as az Izraelita temető és a Kőbányai út 21. megállóhely között,
·         a 28A az Új köztemető (Kozma utca) és a Kőbányai út 21. megállóhely között,
·         a 62-es Rákospalota, MÁV-telep és a Kőbányai út 21. megállóhely között.
A Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és a Kőbányai út/Könyves Kálmán körút között 28-as jelzéssel pótlóbusz viszi az utasokat.

A Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) felől a Kőbányai út/Könyves Kálmán körút felé tartó pótlóbusz a Népszínház utca–József körút–Blaha Lujza tér–Rákóczi út–Kiss József utca–Népszínház utca–Teleki László tér–Fiumei út–Orczy tér–Kőbányai út útvonalon halad, az alábbi megállók érintésével:
·         Blaha Lujza tér M (Népszínház utca): a 217E autóbusz felszállóhelye,
·         II. János Pál pápa tér M: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A, a 62-es villamos, valamint a 217E autóbusz megállóhelye,
·         Teleki László tér: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamos megállóhelye,
·         Magdolna utca: a Fiumei úton a Teleki László térnél,
·         Orczy tér: a Fiumei úton, a villamosmegállóval párhuzamosan,
·         Orczy tér: a Kőbányai úton, a 9-es, a 217E és a 909-es autóbusz megállóhelye,
·         Kőbányai út 21.: a Kőbányai úton, a villamosmegállóval párhuzamosan,
·         Kőbányai út 31.: a 9-es és a 909-es autóbusz megállóhelye,
·         Kőbányai út/Könyves Kálmán körút: a 9-es, a 217E és a 909-es autóbusz Kőbánya alsó vasútállomás irányú megállóhelye után.

A Kőbányai út/Könyves Kálmán körút felől a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) felé tartó pótlóbusz a Kőbányai út–Orczy tér–Fiumei út–Teleki László tér–Népszínház utca útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:
·         Kőbányai út/Könyves Kálmán körút: a 9-es, a 217E és a 909-es autóbusz belváros irányú megállóhelye,
·         Kőbányai út 31.: a 9-es és a 909-es autóbusz megállóhelye,
·         Kőbányai út 21.: a Kőbányai úton, a villamosmegállóval párhuzamosan,
·         Orczy tér: a Fiumei úton a Kőbányai út kereszteződése után,
·         Magdolna utca: a Fiumei úton a Salgótarjáni utca kereszteződése után,
·         Teleki László tér: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamos megállóhelye,
·         II. János Pál pápa tér M: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamos, valamint a 217E autóbusz megállóhelye,
·         Blaha Lujza tér M (Népszínház utca): a Népszínház utcában a nagykörúti kereszteződés előtt.

 

Közlekedés a 37A villamos vonalán

A 37A villamos július 16-án (vasárnap) egész nap rövidített útvonalon, a Magdolna utca és a Sörgyár között közlekedik. A villamos által nem érintett Blaha Lujza tér M (Népszínház utca), II. János Pál pápa tér M és Teleki László tér megállóhelyet a 28-as jelzésű villamospótló busz pótolja.

 

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül.

A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.

A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.


Budapesti Közlekedési Központ