BKV.hu

100 év kupák, serlegek, díjak tükrében

Kiállítás a BKV Előre SC trófeáiból

Az idén 100. évfordulóját ünneplő BKV ELŐRE SC az egyik legkorábbi vállalati alapítású és leghosszabb múltra visszatekintő hazai sportegyesület. A száz év során elnyert kupákat, serlegeket, díjakat - amelyeket a BKV Előre SC nagy becsben őriz - most egy kiállítás keretében megmutatjuk a nagyközönségnek is.

A 19-20. század fordulóján Magyarországon is egyre népszerűbb szabadidős tevékenységgé vált a "testgyakorlás", és egyre inkább előtérbe kerültek a versenysportok. Sorra jöttek létre a különböző szakágakat tömörítő sportegyesületetek, és a vállalatok vezetői is hamar felismerték, hogy a sport nemcsak az egészségmegőrzés kiváló eszköze, hanem a közösségi szellemet is erősíti, a sportegyesület sikere pedig a vállalat hírnevének is előnyére válik. Így alakult meg 1912-ben a BKV Előre elődje a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) saját sportegyesülete is: a klub mindössze két szakosztállyal, a tenisz- és a labdarúgó szakosztállyal (amely már ekkor saját futballpályával rendelkezett) és 200 taggal kezdte meg működését.

Később, a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSzKRt) 1923-as megalakulásával az egyesület a BSzKRt SE nevet viselte, ahol az egyre aktívabb üzemi sportélet kibontakozásával párhuzamosan az egyesület versenyzői közül országos, sőt válogatott sportolók egész sora került ki. 1945-től az egyesület a Magyar Közlekedési Alkalmazottak Szabad Szakszervezetének irányítása alatt Előre SE néven működött tovább. A klub sportolói hazai és nemzetközi színtéren is kiemelkedően szerepeltek: megszületett az egyesület első Európa-bajnoki címe 1947-ben az úszó Mitró György révén; az 1948-as londoni és az 1952-es Helsinkiben megrendezett olimpiai játékokról pedig egy arany - ezt Temes Judit úszó szerezte meg a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként -, egy ezüst- és három bronzéremmel tértek haza a versenyzőik.

Az 1954-ben három klub összevonásával (Előre SE, Postás SE, Budapesti Lokomotív) létrehozott Törekvés SE csak három évig működött ilyen formában - hiszen 1957-től már Budapesti Előre SE néven folytatta tevékenységét –, mégis, ekkor született meg a klub történetének első világbajnoki győzelme kajak kettesben a Mészáros testvéreknek, Györgynek és Istvánnak köszönhetően. Végül 1968-ban a Budapesti Közlekedési Vállalat megalakulásától az egyesület neve BKV Előre SC-re változott.

A számos Európa- és világbajnoki első helyezés és érmek mellett olimpiai eredmények is bizonyítják a klub sikerességét. Az 1968-ban Mexikóvárosban rendezett játékokon Tatai Tibor megszerezte az egyesület második olimpiai bajnoki címét kenu egyesben, 1000 méteren. Baczakó Péter az 1976-os montreali olimpián súlyemelésben harmadik lett, az 1980-as moszkvai olimpiáról pedig arannyal tért haza.

Bár az egyesület az 1990-es évektől egyre kevesebb szakosztállyal működött tovább, a sikerekről így sem kellett lemondania. Csak néhányat említve:  a 2000/2001-es szezonban NBI/B osztályban bajnokságot nyert a labdarúgó csapat, 2004-ben pedig az athéni olimpián ezüstérmet nyert Krutzler Eszter súlyemelő.

Most, ezen az igazán kerek évfordulón méltó módon, egy kiállítással elevenítjük fel az egyesület legnagyobb sikereit és mutatjuk be az Előre SC által féltve őrzött kupákat, serlegeket, zászlókat és díjakat. Várunk minden sport szeretőt a BKV Deák téri múzeumában: a kiállítás október 17-től november 18-ig látogatható!

BKV Zrt.