A közforgalmú vízi közlekedés rövid története

A főváros első közforgalmú közlekedési gőzhajója még 1820-ban indult útjára, a Vigadó tértől Óbudáig közlekedett. A bécsi illetőségű Első Duna-gőzhajózási Társaság az 1880-as években már több mint 4 millió utast szállított egy év alatt. A budapesti hajózás aztán hanyatlásnak indult, melynek okai egyfelől a villamos megjelenése, másrészt pedig azok a látványos fővárosi építkezések voltak, amelyek során kialakult Budapest közúthálózata. A hajók utasszáma az 1920-as évekre a korábbi egyharmadára csökkent. Ez a tendencia aztán folytatódott, és a 2-es metró második szakaszának átadása, 1972 után gyorsult fel a hanyatlás. A járatoknak 1980-ban 3 millió, 1990-ben 1 millió, 1997-ben pedig már csak 53 ezer utasa volt, és az elmúlt években a hajóközlekedés gyakorlatilag egyet jelentett a turisztikai célú sétahajózással. Az elmúlt években aztán az igények ismét megváltoztak, ezért döntött Budapest vezetése és a BKK a közösségi közlekedési funkció újraélesztése mellett.

A járat valamennyi kikötője új vagy felújított. A projekt 493 millió forintos költségének 90 százalékát az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió támogatása biztosította. A Boráros téren külön lift épült a mozgáskorlátozottaknak. A kikötőkben kerékpártárolók, néhány helyszínen pedig P+R parkolók is kialakításra kerültek (mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyekkel), és a hajókra is fel lehet szállni biciklivel és kerekes székkel. 

A hajók többsége felújított, ugyanakkor nem a legmodernebb, városi közlekedésben néhány nyugat-európai városban működő gyorshajókhoz képest külső megjelenésükben szembeötlő a különbség. Viszont a műszaki színvonaluk korszerűsítését folyamatosan végezzük, és törekszünk arra is, hogy külső megjelenésükben is minél jobban szolgálják az utasok magasabb szintű igényeinek kielégítését.