BKV.hu

Futóverseny miatti forgalomkorlátozások a belvárosban vasárnap

2015-04-17 17:00:00

 

2015. április 18-án (szombaton) a Margitszigeten, majd 19-én (vasárnap) a Margitszigetről indulva számos belvárosi helyszín érintésével, több fő közlekedési útvonal lezárásával futóversenyt rendeznek. Szombaton csak a Margitszigeten zajlik a rendezvény a központi út lezárásával, vasárnap azonban 9 óra és 15:30 között számos belvárosi főútvonalon kell időszakos forgalomkorlátozásokra számítani. Délelőtt lezárják az Alkotmány utcát és a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a Lánchíd utcát és a Szent Gellért rakpartot is. Napközben több alkalommal korlátozzák majd a forgalmat az Árpád híd Pest felé haladó oldalán, a Népfürdő utcában, az Újpesti és a Pesti alsó rakparton, a Margit híd Buda felé vezető oldalán, valamint a Széchenyi rakparton. A lezárt útszakaszokon a forgalomkorlátozásokat a futók elhaladása után oldják majd fel. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.) arra kéri a fővárosiakat, hogy aki a belvárosba tart, ne üljön autóba, úti célja megközelítéséhez válassza a kötöttpályás közlekedési járatokat, elsősorban a metró- és a villamosvonalakat. A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul, ezért indulás előtt tájékozódjanak a változásokról a BKK honlapján a www.bkk.hu címen, vagy a BKK Info alkalmazásban.

 

2-es villamos

 

Április 19-én, vasárnap várhatóan 9 óra és 10:50 között a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Boráros tér H között közlekedik. Ebben az időszakban a Boráros tér H és a Deák Ferenc tér M között villamospótló buszt indítunk 2-es jelzéssel

  • a Deák Ferenc tér felé a Boráros tér–Közraktár utca–Bakáts utca–Lónyay utca–Kálvin tér–Múzeum körút–Károly körút–Deák Ferenc tér útvonalon, az alábbi megállóhelyek érintésével:
    • Boráros tér H: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Lónyay utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Czuczor utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Török Pál utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Kálvin tér M: a 9-es busz megállóhelye,
    • Astoria M: a 9-es busz megállóhelye,
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye.
  • a Boráros tér H felé a Deák Ferenc tér M–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út–Kinizsi utca–Közraktár utca–Boráros tér útvonalon, az alábbi megállóhelyek érintésével:
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye a Városháza park előtt,
    • Astoria M: a 9-es busz megállóhelye,
    • Kálvin tér M: a 9-es és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Köztelek utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Ráday utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Közraktár utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Zsil utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
    • Boráros tér H: a 2-es villamos pótlása esetén használt villamospótlóbusz-megállóhely a Petőfi híd előtt.

 

Várhatóan 12:30 és 13:30 között a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Széchenyi István tér között közlekedik.

 

 

4-es, 6-os villamospótló járat

 

Április 19-én, vasárnap várhatóan 12:50 és 15:20 között a Jászai Mari tér felé közlekedő 4-es, 6-os villamospótló járat nem áll meg a Margitsziget/Margit híd megállóhelyen.

 

 

9-es autóbusz

 

Április 19-én, vasárnap 9 és 10 óra között a 9-es busz a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt mindkét irányban módosított útvonalon, az Andrássy úton közlekedik:

  • Kőbánya alsó vasútállomás felé a Nyugati tértől a Teréz körút–Oktogon–Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út felé halad, ezért nem érinti a Báthory utca, az Arany János utca M és a Szent István Bazilika megállóhelyet. A terelt útvonalon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Aradi utca: a 923-as busz megállóhelye,
    • Oktogon M: a 105-ös busz megállóhelye,
    • Opera M: a 105-ös busz megállóhelye,
    • Bajcsy-Zsilinszky út M: a 105-ös busz megállóhelye.
  • Óbuda, Bogdáni út felé az Andrássy út–Oktogon–Teréz körút–Nyugati tér felé halad, ezért nem érinti a Szent István Bazilika, az Arany János utca M és a Báthory utca megállóhelyet. A terelt útvonalon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Bajcsy-Zsilinszky út M: a 105-ös busz megállóhelye,
    • Opera M: a 105-ös busz megállóhelye,
    • Oktogon M: a 105-ös busz megállóhelye,
    • Oktogon M: a 923-as busz megállóhelye.

 

 

15-ös és 115-ös autóbusz

 

Április 19-én, vasárnap 9 és 15, majd 17 és 18 óra között a 15-ös és a 115-ös busz módosított útvonalon közlekedik, az alábbiak szerint:

  • Várhatóan 9 és 10 óra között a 15-ös és a 115-ös busz a Népfürdő utca lezárása miatt a Váci úton, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt pedig a Nagykörút–Andrássy út útvonalon közlekedik.
    • A Boráros tér H felé a XIII. kerületi szakaszon nem érinti a Karikás Frigyes utca, a Dagály fürdő (csak a 115-ös busz), a Népfürdő utca/Árpád híd, a Sporttelep, a Viza utca és a Dráva utca megállóhelyet, a belvárosban pedig a Szent István körút és a Zrínyi utca közötti megállóhelyeket. A 15-ös és a 115-ös busz a terelt útvonalon érintett megállóhelyeken megáll.
    • Az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M felé a belvárosban nem érinti a Hercegprímás utca, a Hold utca, a Kossuth Lajos tér M, a Batthyány-örökmécses és a Markó utca megállóhelyet, a XIII. kerületben pedig a Dráva utca, a Viza utca és a Sporttelep megállót. A 15-ös és a 115-ös busz a terelt útvonalon érintett megállóhelyeken megáll.
  • Várhatóan 10 óra és 12:30 között a 15-ös és a 115-ös busz a Népfürdő utca lezárása miatt a XIII. kerületben továbbra is módosított útvonalon halad.
    • A Boráros tér H felé nem érinti a Karikás Frigyes utca, a Dagály fürdő (csak a 115-ös busz), a Népfürdő utca/Árpád híd, a Sporttelep, a Viza utca és a Dráva utca megállóhelyet, azonban a terelt útvonalon érintett megállóhelyeken megáll.
    • Az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M felé nem érinti a Dráva utca, a Viza utca és a Sporttelep megállót. A 15-ös és a 115-ös busz a terelt útvonalon érintett megállóhelyeken megáll.
  • Várhatóan 12:30 és 13:30 között a Népfürdő utca továbbra is lezárva marad. Azonban lezárják a Honvéd utcát és a Nádor utcát is, ezért a 15-ös és a 115-ös busz a belváros felé a Nagykörút–Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út módosított útvonalon, a városhatár irányában pedig a Szemere utcán halad.
    • A Boráros tér H felé a XIII. kerületi szakaszon nem érinti a Karikás Frigyes utca, a Dagály fürdő (csak a 115-ös busz), a Népfürdő utca/Árpád híd, a Sporttelep, a Viza utca és a Dráva utca megállóhelyet, a belvárosban pedig a Szent István körút és a Zrínyi utca közötti megállóhelyeket. A 15-ös és a 115-ös busz a terelt útvonalon érintett megállóhelyeken megáll.
    • Az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M felé a belvárosban nem érinti a Kossuth Lajos tér M megállóhelyet, a XIII. kerületi szakaszon pedig a Dráva utca, a Viza utca és a Sporttelep megállót. A 15-ös és a 115-ös busz a terelt útvonalon érintett megállóhelyeken megáll.
  • Várhatóan 13:30 és 15:00 között a 15-ös és a 115-ös busz a Népfürdő utca lezárása miatt a XIII. kerületben továbbra is módosított útvonalon halad.
    • A Boráros tér H felé nem érinti a Karikás Frigyes utca, a Dagály fürdő (csak a 115-ös busz), a Népfürdő utca/Árpád híd, a Sporttelep, a Viza utca és a Dráva utca megállóhelyet, azonban a terelt útvonalon érintett megállóhelyeken megáll.
    • Az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M felé nem érinti a Dráva utca, a Viza utca és a Sporttelep megállót. A 15-ös és a 115-ös busz a terelt útvonalon érintett megállóhelyeken megáll.
  • Várhatóan 15 órától 17 óráig mind a 15-ös, mind a 115-ös busz eredeti útvonalán közlekedik.
  • Várhatóan 17 és 18 óra között demonstrációt tartanak a belvárosi Hold utcában, ezért ekkor a 15-ös és a 115-ös busz az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M felé az Arany János utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca–Honvéd utca–Báthory utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hold utca megállóhelyet. A terelt útvonalon a 15-ös és a 115-ös buszra az Arany János utca M buszvégállomáson lehet felszállni. A Boráros tér H felé közlekedő buszok útvonala ebben az időszakban nem változik.

 

 

16-os és 105-ös autóbusz

 

Április 19-én, vasárnap várhatóan 9:20 és 10:20 között a Széchenyi István tér és a Lánchíd lezárása miatt a 16-os és a 105-ös busz mindkét irányban módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekedik, ezért

  • a Deák Ferenc tér M, illetve a Gyöngyösi utca M felé nem érinti a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér, a József nádor tér, illetve a Deák Ferenc tér M megállóhelyet. A terelt útvonalon a 16-os és a 105-ös buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
    • Dózsa György tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállóhelye,
    • Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállóhelye,
    • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Astoria M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Uránia: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye.
  • a Széll Kálmán tér M, illetve az Apor Vilmos tér M felé nem érinti a Deák Ferenc tér M, a Hild tér, a Széchenyi István tér és a Clark Ádám tér megállóhelyet. A terelt útvonalon 16-os és a 105-ös buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
    • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye,
    • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 107-es, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Március 15. tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Döbrentei tér: a 8-as, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
    • Szarvas tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállóhelye,
    • Dózsa György tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállóhelye,
    • Clark Ádám tér (csak a 16-os busz): a Hunyadi János út kereszteződésénél.

 

 

17-es villamospótló járat és 86-os autóbusz

 

Április 19-én, vasárnap várhatóan 9:20 és 10:40 között a Lánchíd utca, a Döbrentei tér és a Szent Gellért rakpart lezárása miatt a 17-es villamospótló járat és a 86-os busz módosított útvonalon, az Alagúton át közlekedik, ezért

  • Újbuda, Függetlenségi park, illetve a Szent Gellért tér M felé nem érinti a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyet. A terelt útvonalon a 17-es és a 86-os buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
    • Alagút utca: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
    • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye.
  • Óbuda, Bogdáni út, illetve a Bécsi út/Vörösvári út felé nem érinti a Rudas Gyógyfürdő, a Várkert Bazár és a Clark Ádám tér megállóhelyet. A terelt útvonalon a 17-es és a 86-os buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Rudas Gyógyfürdő: a 7-es és a 107-es busz megállóhelye,
    • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
    • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as busz megállóhelye,
    • Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye.

 

 

18-as villamos

 

Április 19-én, vasárnap várhatóan 9:20 és 10:40 között a Szent Gellért rakpart, illetve a Szabadság híd lezárása miatt a 18-as villamos két szakaszon, megosztva közlekedik

  • a Széll Kálmán tér M végállomástól csak a Döbrentei térig,
  • a Savoya Parktól pedig csak a Szent Gellért térig.

 

 

19-es, 41-es, 47-es és 49-es villamos

 

Április 19-én, vasárnap várhatóan 9:20 és 10:40 között a Szent Gellért rakpart, illetve a Szabadság híd lezárása miatt a 19-es, a 41-es, a 47-es és a 49-es villamos rövidített útvonalon, dél-budai végállomásától csak a Szent Gellért tér M megállóhelyig közlekedik. Aki Pest felé utazna tovább, annak az M4-es metróra célszerű átszállnia.

 

 

26-os autóbusz

 

Április 18-án, szombaton és 19-én, vasárnap az alábbiak szerint változik a 26-os busz közlekedése:

  • szombaton 6 órától az utolsó járatindulásig, majd vasárnap az első indulástól várhatóan 9:50-ig két szakaszon, megosztva jár
    • az Árpád híd M végállomástól csak a Zenélőkútig,
    • a Nyugati pályaudvar M végállomástól pedig csak a Centenáriumi Emlékműig.
  • vasárnap várhatóan 9 órától 12:50-ig továbbra is két szakaszon, megosztva jár
    • az Árpád híd M végállomástól módosított útvonalon a Flórián térig,
    • a Nyugati pályaudvar M végállomástól pedig továbbra is a Centenáriumi Emlékműig.
  • vasárnap várhatóan 12:50-től 14:30-ig rövidített útvonalon az Árpád híd M végállomástól csak a Zenélőkútig.
  • vasárnap várhatóan 14:30-tól 14:50-ig rövidített és módosított útvonalon az Árpád híd M végállomástól a Flórián térig.
  • vasárnap várhatóan 14:50-től 15:20-ig rövidített útvonalon az Árpád híd M végállomástól a Zenélőkútig.
  • majd 15:20-tól várhatóan 18 óráig újra két szakaszon, megosztva jár
    • az Árpád híd M végállomástól csak a Zenélőkútig,
    • a Nyugati pályaudvar M végállomástól pedig csak a Centenáriumi Emlékműig.

 

 

34-es és 106-os autóbusz

 

Április 19-én, vasárnap 9 óra és 9:20, 9:50 és 11:40, 12:30 és 12:50, majd 14:30 és 14:50 között lezárják az Árpád hídon a Váci út irányú szélső forgalmi sávot, ezért ezekben az időszakokban az Árpád híd M végállomás felé közlekedő 34-es és 106-os busz nem áll meg a Margitsziget/Árpád híd megállóhelyen.

 

 

70-es és 78-as trolibusz

 

Április 19-én, vasárnap várhatóan 9:10 és 10:10 között a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, aluljárótól, illetve a Keleti pályaudvar M végállomástól csak az Akácfa utca megállóhelyig közlekedik.

 

Várhatóan 12:45 és 13:30 között a Honvéd utca lezárása miatt mindkét járat módosított útvonalon, a Kossuth Lajos tér M helyett az Arany János utca M trolivégállomáshoz közlekedik, ezért nem érintik a Báthory utca, a Honvéd utca, a Kossuth Lajos tér M megállóhelyet. A terelt útvonalon a 70-es és a 78-as trolibuszra a 9-es busz, valamint a 73-as és a 76-os troli Báthory utca megállóhelyén, majd az Arany János utca M trolivégállomáson lehet felszállni.

 

 

72-es trolibusz

 

Április 19-én, vasárnap 9:10 és 10:10 között a 72-es trolibusz a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt mindkét irányban a Podmaniczky utca–Teréz körút–Nyugati tér–Váci út–Ferdinánd híd–Izabella utca–Szondi utca–Vörösmarty utca–Podmaniczky utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Báthory utca, az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar M (ez utóbbit csak Zugló vasútállomás felé) megállóhelyet. A terelt útvonalon a 72-es trolibuszra a Nyugati pályaudvar M buszvégállomáson (a 950-es busz felszállóhelyén), majd a 73-as trolibusz Ferdinánd híd/Izabella utca megállóhelyén lehet felszállni.

 

 

73-as trolibusz

 

Április 19-én, vasárnap várhatóan 9:10 és 10:10 között a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt módosított útvonalon közlekedik, a 76-os trolival megegyező útvonalon, a Keleti pályaudvar M és a Jászai Mari tér között.

 

 

83-as trolibusz

 

Április 19-én, vasárnap várhatóan 9:30 és 10:40 között a Közraktár utca egyetem előtti szakaszának lezárása miatt a Fővám tér felé a Kinizsi utca–Lónyay utca–Kálvin tér módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Közraktár utca és a Fővám tér M megállóhelyet. A terelt útvonalon a 83-as trolibuszra a 15-ös buszjárat Czuczor utca, majd Török Pál utca megállóhelyén lehet felszállni.

 

 

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

 

A közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járataikról folyamatosan frissülő, személyre szabott információk érhetők el mobiltelefonon a BKK Info alkalmazáson keresztül, valamint a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen. Ügyfeleink a járatfigyelő funkcióra feliratkozva az általuk leggyakrabban használt vagy tetszőlegesen kiválasztott járatról/járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a http://futar.bkk.hu címen, vagy letölthető alkalmazás segítségével, mely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.

 

Budapest, 2015. április 17.

 

Budapesti Közlekedési Központ