BKV.hu

A BKV Zrt. a mai napon bemutatta a felújított metrószerelvényt

2016-09-27 15:16:17

A BKV Zrt. a mai napon bemutatta a felújított metrószerelvényt

 

Ma délután Társaságunk M3 Kőér utcai járműtelephelyén bemutattuk a felújítással egybekötött korszerűsítésen átesett első hat kocsiból álló prototípus szerelvényt a sajtó képviselőinek. Az eseményen részt vett Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója. A korszerűsítésen átesett prototípus garantált élettartama 30 év, a tervek szerint az első szerelvény várhatóan 2017. márciusában állhat forgalomba.

 

A felújítás eredményeképpen a budapesti utazóközönség mind megjelenésében, mind műszaki tartalmában egy modern, a XXI. század technológiai színvonalának megfelelő  metrószerelvénnyel találkozik majd.

 

A korszerűsítés keretein belül megtörtént a teljes jármű korrózió védelme, újrakábelezése, a részegységeket rezgésgátló, hőszigetelő, hangszigetelő bevonattal látták el.  A vontatómotorok cseréje által lényegesen javult a jármű energiafelhasználása, a hajtásrendszer korszerűsítésével az elektronikus visszatáplálás is megvalósul, amely a járművek működését egyrészt energiatakarékosabbá teszi, másrészt a szerelvények üzemeltetésének környezeti terhelése a lehető legminimálisabb lesz.

 

Az utastér valamennyi ablaka szilánkmentesen törő, biztonsági üvegből készült, a metrókocsikba automatikus tűzjelző és tűzoltó rendszer került beépítésre. A felületek védelmét szolgáló anyagok kiválasztásánál fontos szempont volt a tartósság, a nehezen éghetőség, a gazdaságos javíthatóság és lehetőség szerint vegyszermentes tisztíthatóság.

 

Az utastér ergonomikus kialakítása, a belső zajcsökkentés, az új, audiovizuális utas-tájékoztató rendszer kiépítése, az utas barát anyagok alkalmazása is mind az utazás színvonalának javítását szolgálják.  A kiépített ventilátorok és légszállító elemek rendszere szűrt levegőt juttat az utastérbe, illetve folyamatos belső légmozgást biztosít. A szerelvényeken belül kialakított képrögzítő rendszer az utasok biztonságérzetét növeli.

 

Az utastéri ajtóműködtető rendszer teljes felújítása és korszerűsítése során a járművet korszerű és alacsony karbantartási igényű elektromos ajtóműködtetésű rendszerrel látták el. A kocsik közötti átjárók zárjai a járművezető által központilag távvezérelhetőek, illetve az utasok által a kocsikban elhelyezett vésznyitó nyomógombokkal is oldhatók. Ez lehetővé teszi a kocsik közötti átjutást és a szerelvények gyors és biztonságos elhagyását vészhelyzeti menekítés esetén. 

 

A vezetőfülke modernizálásával a járművezetők munkakörülményei is jelentősen javulnak, továbbá korszerű kommunikációs rendszer és a jármű környezetének biztonságos megfigyelését szolgáló kamerarendszer beépítése is megtörtént.

 

A korszerűsített járművek, illetve az utastérben a kerekesszékesek számára kialakított férőhelyek a mozgásukban korlátozott utasaink számára biztonságosabb utazási feltételeket biztosítanak, a szerelvények padlószintje pedig jobban illeszkedik a peronmagassághoz.

 

A jármű az ütemtervnek megfelelően teljesítette az NKH által kitűzött Hatósági Szemlét, 2016. szeptember 23.-án pedig sikeresen befejeződtek a prototípus szerelvény légrendszer, fékrendszer és fékútmérési típusvizsgálatai.

 

Ennek eredményeképpen - várhatóan pár napon belül - a szerelvény üzemszüneti időszakban, utasok nélkül, műterheléssel az M3-as vonalon folytatja majd a típusvizsgálatokat.

 

 

BKV Zrt.