BKV.hu

A BKV a jogszabályoknak megfelelően jár el

2014-06-25 07:31:33

A BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ az alábbiakban reagál a több sajtóorgánumban és a Népszabadság hétvégi számában is megjelent - az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) által felvetett - az autóbusz-vezetők munkaviszonyára, illetve felvételére vonatkozó észrevételekre.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) valóban eljuttatta kérdéseit Bolla Tibor vezérigazgatóhoz június 18-án. A feltett kérdésekkel kapcsolatban - ahogyan eddig is - a szakszervezet vezetője kimerítő tájékoztatást kap, melyet hivatalosan, nem a sajtón keresztül küldünk meg számára.

Addig is azonban fontosnak tartjuk leszögezni: a BKV ez alkalommal is törvényesen, a jogszabályoknak megfelelően és a Kollektív Szerződésben vállalt keretek betartásával élt törvény adta lehetőségeivel.

A BKK Zrt. Igazgatósága 166/2014. (III. 11.) sz. határozatában – tulajdonosi utasításként – döntést hozott a BKV Zrt. részére elvégzendő feladatokról. Ennek a döntésnek, illetve a tulajdonosi utasítás szellemiségének teszünk eleget a szóban forgó intézkedésekkel. A pontosság kedvéért: az Egységes Közlekedési Szakszervezet tájékoztatásával ellentétben nem 60, hanem 29 fő értesítése történt meg.

Az álláshirdetés egyébként megjelent a mindenki számára elérhető Metropol újságban. A felhívás értelmében a BKV Zrt. 100 fő autóbusz-vezető felvételét tervezi. Elsősorban olyan járművezetőket keresünk, akik teljes körűen rendelkeznek az autóbusz-vezetéshez szükséges feltételekkel (orvosi alkalmasság, „D” kategóriás jogosítvány, PÁV II. alkalmassági vizsga, GKI-vizsga), hogy munkába állításuk ne igényeljen jelentős többletköltséget.
A jelentkezők részére minimum 1000 Ft/óra alapbért kínálunk, mely összeg a járművezetésben szerzett gyakorlati idő függvényében emelkedhet.
Az alapbért növelhetik a speciális munkarendekhez, járműtípusokhoz kapcsolódó pótlékok, valamint az üzemanyag-megtakarításért (annak mértékétől függő) díjazás.
Cafetériaelemként munkavállalóink havonta 5000 Ft értékű Erzsébet utalvány, valamint utazási igazolvány (1+2 fő családtag részére) juttatásban részesülnek.
Járművezetőinknek a munkavégzéshez formaruhát biztosítunk.

A BKV autóbusz-ágazatában bekövetkezett teljesítménycsökkenést ellensúlyozzák azok a budapesti kötöttpályás fejlesztések, amelyek a BKV – mint operátor – tevékenységében buszpótlást, következésképpen autóbusz-vezetői felvételt indokolnak. A BKV tehát mindig a közlekedésszervezői igényekhez – adott esetben tehát az előre nem látható teljesítménynövekedéshez – igazítja szolgáltatásait, melyeket a jelenleg zajló nagy villamosvágány-felújítások igényelnek.

A BKV és a Budapesti Közlekedési Központ közös érdeke, hogy a lehető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki ügyfeleink igényeit. Az említett intézkedések is a közösségi közlekedés fejlesztését bizonyítják.

BKV Zrt.
Budapesti Közlekedési Központ