BKV.hu

Utazási feltételek

Kérjük, tartsa be az utazási feltételeket, azok a Sikló teljes területén érvényesek.

A Budavári Sikló a pénztáraiban váltott, a BKV Zrt. egyéb kijelölt helyszínein, a BKV Zrt. szerződött viszonteladó partnereinél értékesített jeggyel, valamint a siklojegy.hu internetes felületen váltott e-jeggyel vehető igénybe. Más jegy és bérlet, utazási igazolvány, az egyéb díjmentességre jogosító okmány és igazolás, valamint a nyugdíjaskedvezmény a Siklóra nem érvényes. Az arra jogosult BKV Zrt. vezető munkavállalója által aláírt és lepecsételt utazási engedéllyel is – bizonyos korlátozások mellett – igénybe vehető a Sikló szolgáltatása, az aktuális feltételek az engedélyen részletezésre kerülnek.

A Teljes árú retúrjegy és a Kedvezményes árú retúrjegy egy hegymeneti és egy lejtmeneti utazásra jogosít a hivatalos nyitvatartási időben. A peronzáron való áthaladáskor kell a jegyet érvényesíteni az erre a célra rendszeresített készülékkel. A jegy az érvényesítés után másra nem átruházható. A jegyet az ellenőrzést végző személynek be kell mutatni, valamint az utazás teljes időtartamára, illetve az állomás elhagyásáig meg kell őrizni.

Háromévesnél fiatalabb gyermekek díjmentesen, az ennél idősebb, de 15 évesnél fiatalabbak Kedvezményes árú retúrjeggyel, a hat éven aluliak csak a 18. életévüket betöltött (felnőtt) kíséretével utazhatnak a Siklón. Egy felnőtt legfeljebb két fő, a harmadik életévét be nem töltött gyermeket vihet magával.

A BKV Zrt. pénztáraiban váltott siklójegy visszaváltása csak műszaki hiba, áramszünet vagy egyéb ok (például a biztonságos működést befolyásoló időjárási körülmények) miatti leállás és/vagy üzemszünet esetén lehetséges. A Sándor-palota őrsége a személyszállítást időlegesen felfüggesztheti. Ezekben az esetekben a 30 percet meghaladó üzemszünet után – igény szerint – a jegy teljes árát a helyszínen visszatéríti az üzemeltető. A visszatérítéshez a jegy mellé kapott pénztárgépblokkot is át kell adni a pénztárosnak a fel nem használt kartonjeggyel együtt, különben a viteldíj nem téríthető vissza. A jegy a vásárlás időpontjától egy évig felhasználható, elvesztése esetén nem pótolható.

A siklojegy.hu oldalon váltott e-jegy értékesítését a BKV Zrt. szerződéses partnere biztosítja, így a vásárlással, visszaváltással kapcsolatos minden további információt, észrevételt közvetlenül az értékesítést végző vállalkozónál lehet megtudni, illetve megtenni. Az online jegyértékesítés során vásárolt jegy ugyanazokat az utazási jogosultságokat biztosítja, mint amiket a pénztáraknál vásárolt hasonló termék esetében a szolgáltató meghatározott. Az e-jegyet értékesítő vállalkozó kényelmi díj felszámítására jogosult, amely az e-jegyen és a számlában is feltüntetésre kerül.
Az e-jegy visszaváltása csak műszaki hiba, áramszünet vagy egyéb ok (például a biztonságos működést befolyásoló időjárási körülmények, stb.) miatti leállás és/vagy üzemszünet esetén lehetséges. A felsoroltak mellett a Sándor-palota őrsége a személyszállítást időlegesen felfüggesztheti. Ezekben az esetekben a 30 percet meghaladó üzemszünet után – igény szerint – a jegy árát a BKV Zrt. szerződéses partnere (elérhetőségei az e-jegyen található) visszatéríti. Jegyvisszaváltás esetén a kényelmi díjat nem áll módunkban megtéríteni. 

A peronon tartózkodni kizárólag a be- és a kiszállás idején lehetséges. Az utazásban résztvevőknek – a beléptetési rendszer sajátos működtetése miatt – mindkét állomáson minden esetben ki kell szállniuk. Ilyenkor a felszállóhelyen ismét sorba kell állni.

Kisállat a kézipoggyász méretét meg nem haladó zárt szállítóeszközben, díjmentesen szállítható. Kutya a számára váltott teljes árú retúrjeggyel – szájkosárral, pórázon vezetve – tiszta állapotban utazhat. A kutya oltási bizonyítványát a Sikló munkatársának kérésére fel kell mutatni.

Nem vehet részt az utazásban
• a kísérő nélküli 6 éven aluli gyermek,
• az ittas vagy bódult állapotban lévő személy,
• aki botrányosan és/vagy másokat megbotránkoztató módon viselkedik,
• aki kézipoggyásznak nem minősülő tárgyat vinne magával,
• aki nem alkalmas kézipoggyászának szállítására a Sikló személyzetének megítélése szerint,
• aki jégkrémmel, fagylalttal, poharas vagy felbontott itallal akar beszállni,
• aki nem rendelkezik az utazáshoz szükséges jeggyel vagy egyéb engedéllyel.

Utazás közben tilos
• a kabinban dohányozni, étkezni, italozni,
• zajkeltéssel vagy bármilyen tevékenységgel másokat zavarni,
• a kabinból szemetet, illetve bármilyen tárgyat kidobni, a pályát vagy tartozékait megrongálni.

Kérjük, a biztonságos utazás érdekében szíveskedjen betartani az utazási feltételeket, valamint követni a Siklót kezelő munkatársak kéréseit. A feltételek megszegői szélsőséges esetben az utazásból kizárhatók. A károkozást minden esetben hatósági eljárás követi, melynek következményeiért az üzemeltető nem vállal felelősséget.

Biztonsági kamerával megfigyelt terület.
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. (Infotv.) 5. § (1) b) pontja alapján a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (Sztv.) szerint az utasok élete, személye, testi épsége, vagyontárgyaik,
valamint a járművek és az állomásokon, megállóhelyeken található berendezések védelme érdekében a BKV Zrt. elektronikus biztonságtechnikai rendszerrel megfigyelést és adatrögzítést végez. Az adatok tárolása az Sztv. 8. § (4)-(6) bekezdésében meghatározott időtartamban történik. Az érintettek jogaira és azok érvényesítésére az Infotv. 14–19. §-ai az irányadók.